Néhány héttel ezelőtt Szolnok választott első embere, Szalay Ferenc a megyeszékhely vállalkozóival ismertette öt évre szóló fejlesztési elképzeléseit. Ez valójában konzultáció volt, majd a vállalkozók kiegészítették javaslataikkal a tervet és ezt írásban is letették most az asztalra. A néhány oldalas anyagot (melynek címe Folytassuk együtt) a sajtó képviselőinek is bemutatta ma dr. Bischof Zsolt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. Vezetője, dr. Lits József, a Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke, valamint Szűcs Ferenc, az Idősügyi Tanács tiszteletbeli tagja.

A vállalkozók ebben az elmúlt tíz év gyümölcsöző együttműködését taglalják a gazdaság, az oktatás, az egészségügy – az élet minden területén, és a városvezetés terveivel messzemenőkig egyetértenek. A múltra való visszatekintés azért volt célszerű – mondta Bischof Zsolt, a Béres gyógyszergyár cégvezetője -, mert az világosan mutatja a töretlen fejlődést és ebben a kisebb-nagyobb cégek lényeges szerepét. Az erős gazdaság a város jólétének alapja, az üzemek, vállalatok betelepítésében Szalay Ferenc fontos szerepet vállalt.

Ma az, aki szeretne dolgozni, talál munkát a városban – fogalmaztak a cégek, amihez az oktatás is segítséget ad, hiszen már egyetemi szinten is figyelnek a gazdaság igényeire, amikor a képzést tervezik. Bővíteni kell az ipari parkot, ahová nem csupán multik, de kis és közepes vállalkozások is betelepednek. A további fejlődést segíti majd az M4-es autóút, a Csáklya utcai, már tervezés alatt álló híd megépítése. A cégek mindig is segítették a kórházak és a rendelőintézet munkáját, ahogyan a civil szervezetek is. Utak, járdák újulnak meg vagy épülnek, a bölcsödétől az iskolákig folyamatos a megújítás, az építés. A város élhető és az új tervek még élhetőbbé teszik. A tervek megvalósulásában a cégek azért partnerek, mert illeszkedik saját elképzeléseikhez, ami a folyamatos konzultáció miatt nem meglepő – mondta Bischof Zsolt. Hozzátette a közös gondolatot, hogy a további évek gyarapodását Szalay Ferenc városvezetésével képzelik el, ezért átadta a Folytassuk együtt címet viselő, az ezt igazoló dokumentumot a polgármesternek.

Szalay Ferenc köszönte a bizalmat és további, kölcsönösen hasznos együttműködést ígért a kedvező választási eredmények után is. Mint megjegyezte: a kilencezer helyi vállalkozás adja a fejlesztések, a városépítés anyagi alapját. Figyelnek a fiatalok és idősek, a civilek elképzeléseire, hogy valóban magukénak érezzék ezt a helyet, ahol élnek és dolgoznak – mondta Szalay Ferenc. Ígérte, hogy megtartják, sőt gyarapítják a város vagyonát, együttműködnek mindenkivel, akinek építő javaslata van.