Folytatva a hagyományt, a Jótékonyság Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezték a Mesélj egy szép történetet! című önkéntes akciót Szolnokon, melyhez ezúttal is csatlakozott Szalay Ferenc polgármester.

A JNSZ Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház kezdeményezése sok idős embernek csempészett örömet a szívébe, hiszen az önkéntesek ezúttal is a város gondozási központjait keresték fel egy-egy könyvvel a kezükben, egy szép történettel a tarsolyukban.

Szolnok polgármestere a Városmajor úti gondozási központba érkezett reggel, s bár könyvet is vitt magával, végül – az idősek kérésére – saját életéből vett, unokáiról szóló történeteket osztott meg a hallgatósággal. A percek jó hangulatban teltek, hiszen többekben felidéződtek saját vidám, kedves családi anekdotái.

Sok, a közszférában, illetve a for-profit szférában dolgozó vezetőt is megszólítottak az akció szervezői, akik közül jó néhányan elfogadták a meghívást, Fehér Petra, a megyei önkormányzat elnöke például szintén a Városmajor úti központban olvasott fel az időseknek. (szolnok.hu)