Az észak-alföldi régió álláskeresőinek és vállalkozni vágyó fiataljainak több, mint négy és fél milliós segítség érhető el. Pályázni kell, ami lehet akár egyetlen ötlet is, ha azt megfelelő megtérüléssel tervezi a pályázó.

A támogatás az Uniótól érkezik, a Magyar Államkincstár “adagolja” havonta, egy esztendőn át és nem kell belőle egy fillért sem visszafizetni. Az összeg bérre és eszközre, szolgáltatásra fordítható, de az új céget legalább két évig működtetni kell, ami egy 106 órás képzés után indítható az üzleti terv alapján. A pályázónak magának is dolgoznia kell a cégben főállásúként, a bevételnek egy év végén el kell érnie az egymillió forintot. Fontos, hogy a vállalkozás nem hagyhatja el a régiót.

A keret nemcsak forintban, de a jelentkezők számában is kötött. A számítások szerint 2105 személy juthat ehhez a pénzhez, köztük 709 lehet harminc év feletti.

Szalay Ferenc polgármester is ott volt a terv ismertetőjén, ahol elmondta, hogy reményei szerint Szolnokról is többen pályáznak majd. Tény, hogy a piacon eladható “munkaerő” nem mindig marad a megyeszékhelyen, ezért a Szolnok hazavár programmal, bérlakással, albérlet támogatással is igyekszik megtartani a szakembereket. Mint mondta, az ország, a megye és a város esztendők óta gyarapodik gazdaságában, ez a településeknek több adóbevételt jelent.

Részletek: www.penzajovodhoz.hu oldalon