Nem kezdeményezhető bírósági felülvizsgálat elismert helyszíni bírság ügyében – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken.

Az Ab határozata azt mondta ki, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy 2011-es, a közlekedési bírságolásról szóló rendeletének a “tájékoztatástól számított 30 napon belül bírósági felülvizsgálat kezdeményezhető” szövegrésze alaptörvény-ellenes, a testület ezért megsemmisítette a kérdéses passzust. Egyúttal az Ab elrendelte a megsemmisített jogszabályi rendelkezés általános alkalmazási tilalmát a folyamatban lévő ügyekben.

A határozat szerint a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kezdeményezte az Ab eljárását egy előtte lévő ügyben. Ennek lényege, hogy a kecskeméti városrendészet 50 ezer forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezett valakit, aki lakott területen nem vette figyelembe a tiltó táblát, és gépjárművével balra kanyarodott. A sofőr a jogsértést elismerte, a bírság kiszabását tudomásul vette, így a közigazgatási birság jogerőre emelkedett, fellebbezni nem lehetett ellene, de – a most megsemmisített rendelkezés alapján – bírósági felülvizsgálatát lehetett kezdeményezni, jogszabálysértésre hivatkozással, 30 napon belül. A felperes a jogsértés tényét nem vitatta, de a hatósági intézkedés ellen közigazgatási pert kezdeményezett. Keresetében arra tekintettel kérte a hatósági intézkedés megsemmisítését, hogy a GPS-es navigációs eszköze engedte a balra kanyarodást.

Az Ab döntésében egyebek mellett arra hivatkozott, hogy az alaptörvény szerint a ” jogsértés teljes mértékben való elismerésével az ügyfél lemond a helyszíni bírsággal szemben őt megillető jogorvoslati jogról”.