Az elmúlt években megszerzett elismerések után Szolnok önkormányzata ezúttal az „Országos Városmarketing Díj 2019” pályázaton szerezte meg az önkormányzat és a város számára a „Városmarketing gyémánt 2019” védjegyet. A részletekről Öhlbaum Emese, a Városmarketing Osztály vezetője és Fejér Andor beszélt sajtótájékoztatón.

A Városmarketing Osztály 2016. június elsejei megalakulását az indokolta, hogy korábban szigetszerűen jelent meg a megyeszékhelyen a városmarketing tevékenység. Mindezt szerettünk volna szervezetté tenni és egy magasabb szintre emelni. Az elmúlt évek eredményei visszaigazolták a döntés helyességét. – mondta Fejér Andor, az Alföld Szíve Turisztikai Egyesület alapítója, aki alpolgármesterként segítette a város Turisztikai Stratégiájának elfogadását és bevezetését.

Öhlbaum Emese elmondta: a Magyar Marketing Szövetség által meghirdetett pályázaton idén hat kategóriában lehetett pályázni, a 2018. január 1. és 2019. február 28.közöttmegvalósított aktivitásokkal. A pályázó szervezeteknekbe kellett mutatniuk a megvalósított marketingtevékenység előkészítésének, megvalósításának és eredményessége értékelésének folyamatát.

Az Országos Városmarketing Díj célja, hogy:
· a városok fejlesztésében egyre fontosabbá és egyre intenzívebbé váló marketingtevékenységre, annak sokszínűségére, eredményességére felhívja a figyelmet,
· a sikeres, hatékony marketing-megoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével hozzájáruljon az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez,
· segítse a tapasztalatcserét, s benne a városok vezetői, szervezetei és a marketingesek közötti együttműködést.

A szakmai zsűri a marketing munka szakmaiságát, hatékonyságát és hatásosságát ismerte el a Városmarketing gyémánttal, a szakmailag kiváló marketing védjegyének odaítélésével.

Egy szervezet több pályázatot is benyújthatott, több Városmarketing gyémántot is szerezhetett. Ahol több Városmarketing gyémánt gyűlt össze, az már az egész szervezet kiválóságát fémjelzi.

Városunk alábbi marketingeszközei részesültek elismerésben:

· PONT GASZTRO kiadvány
· SzolnokApp mobil applikáció marketing kampánya
· Virtuális légiséta
· „Védd a fákat!” elnevezésű projekt promóciója
· Európai Mobilitási Hét-Autómentes Nap című rendezvény megvalósítása
· A város címermadarának megjelenése az arculatban

Külső kommunikációs megoldások és tartalom kategóriábanaz önkormányzat mindhárom benyújtott pályázatát gyémánt elismerésben részesítette a neves szakmai zsűri.

A PONT GASZTRO kiadvány ötletét, az abban rejlő kreativitást, unikalitást és a koncepcionalitást részesítették előnyben, míg a SzolnokApp mobil applikáció marketing kampányának eredményességét, ötletességét, integritását, gazdaságosságát, valamint a használt információs csatornák kiváló megválasztását és hatékonyságát preferálták a verseny alkalmával.

A 360 fokos virtuális légisétánkban információkat kívántunk nyújtani az egyes attrakcióinkról, látványosságainkról, melynek megvalósítását, a kiválasztott marketing eszköz alkalmazásának szakszerűségét méltatták az értékelés során.

A város egy figyelemfelhívó, de mégis humoros, kedves üzenettel kívánja felhívni a figyelmet a „Védd a fákat!” nevet viselő, elsősorban a helyi lakosságot megcélzó projekt megvalósítása során a bennünket körülvevő környezetet védelmére.

Belső kommunikációs megoldások és tartalom kategóriában díjat érdemeltünk a célcsoport és célkijelölés kiváló megválasztása okán, de meghatározó szempont volt a költséghatékonyság, az integráltság és a kreativitás is.

Rendezvény-esemény kategóriábanvárosunk az Európai Mobilitási Hét-Autómentes Nap elnevezésű, 2018 szeptemberében a Szolnoki Sportcentrummal közösen megrendezett, nagysikerű rendezvénye részesült elismerésben. A város kerékpárút-hálózatát, a szolnoki kerékpáros turizmus népszerűsítését szolgáló, játékos-vetélkedős formában megvalósított rendezvény egyediségét, megvalósításának folyamatát, a mögötte lévő hatékony marketing kampány és a kapcsolódó PR eszközök kiváló megválasztását díjazta a zsűri.

Végül pedig az Arculattervezés kategóriában benyújtott pályázat bírálata során a város címermadarának arculatban történő megjelenését megalapozottnak, a tervezés folyamatát pedig kreatívnak és szakszerűnek ítélték meg a szakemberek.

A Városmarketing és Turisztikai Osztály elmúlt éves munkáját és erőfeszítéseit, a város turisztikai mutatóinak folyamatos emelkedése mellett, az Országos Városmarketing Díj versenyen elnyert gyémánt védjegy is igazolja, mely rövid időn belül a város ötödik sikeres szereplését jelenti marketingterületen. A városmarketing tevékenység pozitív hatással van nem csak a város ismertségére és megítélésre, de a városban élők mindennapjaira egyaránt.

A „Városmarketing gyémánt” elismerő védjegyet, az a pályázó-szervezet kaphatta meg, aki a pályázatával bizonyította, hogy a meghirdetett kategóriák valamelyikében, a pályázati időszakban eredményes, az értékelési kritériumoknak megfelelő, a szakmai zsűri által színvonalasnak értékelt, városmarketing tevékenységet végzett.

A „Városmarketing gyémánt” védjegy Szolnok város kiváló marketing tevékenységét minősíti és feljogosítja többek között a védjegy használatára.