Portálunk számolt be elsőként arról a ceglédi összefogásról, amelynek egy nagy értékű, történelmi Kossuth fotó megszerzése volt a célja. Cseh András helybéli földművesnek dedikált 1877-es fénykép hiába hozta újra lázba a ceglédi Kossuth híveket, a megszerzése akkor nem sikerült…

Reznák Erzsébettől a ceglédi Kossuth múzeum igazgatójától megtudtuk, hogy végül a több mint háromszázezer forintos leütéssel nem tudtak versenyezni. Érdekes fejleménye az ügynek, hogy a Darabanth Aukciósház tavaszi nemzetközi árverés alatt volt olyan tehetős ceglédi, aki személyesen akart átadni több tízezer forintot a vásárlás céljára, mások pedig aktív gyűjtésbe kezdtek. Végül ugyan másé lett a fotó, de nemsokára jelentkezett egy magángyűjtő, aki olvasta cikkünket és jóval kedvezményesebb áron felajánlotta a múzeum számára dedikált Kossuth-fotóját. (Talán mégis szolgálhatja a múzeum-ügyet egy jókor megírt újságcikk? Szolnokon nem ritka az összefogás emléktáblára, kisplasztikára, emlékhely kialakítására szervezve gyűjtést.– A szerk.)

A turini fényképek történetéhez tartozik: 1877 márciusában Kossuth azt írta a ceglédi polgármesternek, hogy vasúton elküldött neki egy szekrénykét, száztizenöt arcképpel együtt. Mindegyiket a küldöttség és a hozzá csatlakozott személyek nevével ellátva. Százkét fotó Ceglédre szólt, tíz Nagykőrösre, kettő Abonyba, egy pedig olyan személynek, akinek a címét nem ismerte – részletezte Reznák Erzsébet.

– Most szakasztott ilyen fotót indítottunk – mondta el lapunknak már Csonka Krisztián, a Darabanth Aukciósház vezetője. – Ezt a politikus az érsekújvári Kossuth-híveknek dedikálta. Érdekesség, hogy az egyik Kossuth fotó tételének melléklete egy régi, alaposan körüljárt újságcikk, amelyet éppen Reznák Erzsébet írt a fénykép történetéről.

A ceglédi Kossuth Múzeum igazgatónője mosolyogva hallgatja, hogy egy írása árverési tétel lett. Évtizedek óta legnagyobb kutatója Kossuth életművének és a turini százaknak. Természetesen ők is megvennék bármelyik fotográfiát, de ha több százezerre emelkedik a licit – biztosan lemaradnak róla, nem lesz rá pénzük.

Ám a támogatói jószándéknak nincsen határa, volt, amikor egy diplomata ajándékozta nekik az értékes, Kossuth-tal kapcsolatos gyűjteményét, máskor pedig egy helybéli paptól kaptak egy szép vésett üvegpoharat, amelynek tulajdonosa egykor ezzel koccintott az agg politikussal Turinban…

*********

Cegléd Kossuth Lajost választotta országgyűlési képviselőjének a kiegyezés után, 1877-ben, emlékezve a híres 1848-as beszédére. A felkérést száz polgár vitte el Turinba – erről természetesen rengeteg feljegyzést, fotót, tárgyi emléket őriznek a város múzeumában. Kossuth végül visszautasította a felkérést (hiszen ahhoz haza kellett volna jönnie), fia, Ferenc viszont később a város képviselője lett.