Idén júliusban már elkészült húsz InterCity vonat Szolnokon, a MÁV-Start járműjavítási üzemében, amit saját forásból gyártottak, jó üzletet remélve. Jól döntöttek, mert a nemzetközi minősítést is megszerezve már nem csupán a hazai piac a tét, hanem több más állam és cég vasúttársasága is érdeklődik. Nem csoda, hiszen nem csupán korszerű anyagokat használnak a személyvonatok kocsijaihoz, de minden huszonegyedik századi “kütyüvel” is fölszerelték azokat: van wifi-csatlakozás, telefontöltő, de használhatók lesznek csatlakozón keresztül is laptopok.

A jövendőről Kerékgyártó József vezérigazgató beszélt, hiszen már tizenhét elkészült az újabb megrendelésből, ami hetven IC-kocsira szól. A tervek 2022-ig tekintenek előre, addig vélhetően még kétszáz kocsi készül Szolnokon, a teljesítéshez bővíteniük kell a gyártó kapacitást a magyar tulajdonú cégnél.

Kállai Mária országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere egyként üdvözölte, hogy a gyártás már eleve munkahelyeket teremtett a városban, a fejlesztés újabbakat jelent majd. A város és a vasút kapcsolata már több, mint másfél évszázadra tekint vissza, a hagyomány tovább él a gyártásban. Ezért fontos minden fejlesztés, meg azért is, mert Szolnok válhat Európa legnagyobb vasúti jármű gyártójává. Biztatóak az eredmények a kiváló minőségű személyszállító vagonok gyártásában, hiszen a nemzetközi minősítések erre garanciák.