Volt időszak, amikor a város régi épületeit – például a főutcán, vagy a Tabánban – szívfájdalom nélkül lebontották. Nevezzük ezt előző korszaknak. Mostanában, ennek már jó néhány éve, a városképi fontosságú épületek kiemelt figyelmet kapnak Szolnokon. Ahogyan a Baross 7 számmal jelzett védett épület is. Homlokzatára, de a hátsó “fertályra” is ráfér a fölújítás, ami a homlokzattal már el is kezdődött.

Azt, hogy miképpen haladnak a munkák, pénteken délelőtt, nem éppen ideális időben Szalay Ferenc polgármester is megnézte Pataki Ferenc főépítész társaságában.

-A város arcához a szép épületek is hozzátartoznak, kivált, ha azok már egy kicsit történelmi távlatot is adnak. Ez az épület, amit most fölújítanak, a Dréher sörözőtől egészen a Kápolna utcáig ér itt, a főutcán. A lakókkal, tulajdonosokkal egyetértve több, mint negyven millió forintért megkezdődött a homlokzat régi, múlt század eleji formájának visszaállítása, amihez a város húsz millió forinttal járult hozzá, a többit a tulajdonosok teremtik elő – mondta portálunknak a polgármester.

Nyilvánvaló, hogy az épület teljes külső fölújítása szükséges, a homlokzat csak a kezdet. Ehhez a tulajdonosk vélhetően hitelt vesznek igénybe.