Szerző archívum: Szerkesztő

Tűz ütött ki az etyeki Korda Filmstúdió egyik csarnokában

Tűz ütött ki kedd délelőtt az etyeki Korda Filmstúdió egyik, körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában, személyi sérülés nem történt – tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Farkas-Bozsik Gábor elmondta, hogy az épületben fadíszletek, kellékek és festékanyagok lángolnak. Tudomásuk szerint a csarnokban a tűz keletkezésekor harminc-negyven ember volt, mindannyian biztonságos helyre menekültek. A szóvivő közölte, hogy a helyszínen vannak ... Tovább »

A Budapest–Szolnok vonalon közlekednek először az emeletes vonatok

A nlcafe.hu cikke szerint a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon, míg a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület Fb oldalának információi alapján Budapest-Cegléd Szolnok vonalon közlekednek először az emeletes, elővárosi vonatok. Az ígéretek szerint nyáron a Balaton déli partján is megjelenhetnek, ahol nemcsak a nagy utasszállító képességükre, hanem nagy kerékpárszállító kapacitásukra is nagy szükség van. Tovább »

Elrendelték a Szentendrei úton halálos balesetet okozó férfi előzetes letartóztatását

Elrendelték annak a férfinak az előzetes letartóztatását hétfőn, aki szombat hajnalban a budapesti Szentendrei úton belerohant egy álló autóba, amelynek vezetője és utasa meghalt – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. A közlemény szerint a férfi szombat hajnalban a III. kerületi Szentendrei úton nagy sebességgel belerohant egy előtte álló autóba, aminek következtében az abban ülő két ember életét vesztette. Az ... Tovább »

A magyar nemzeti érdek nem sérülhet következmények nélkül

A magyar nemzeti érdek következmények nélkül nem sérülhet sem Magyarországon, sem az országhatárokon kívül – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Országgyűlésben, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi hasznosítását célzó törvényjavaslat mellett érvelve, hangsúlyozva, hogy az indítvány benyújtásának egyik oka, hogy a Heineken-csoport piaci erőfölényével visszaélve ellehetetlenítette az Igazi Csíki Sör erdélyi előállítását és forgalmazását. A miniszter az általa ... Tovább »

Ők a leggazdagabbak a világon

Idén is Bill Gates a világ leggazdagabb embere a Forbes listáján, jelenlegi vagyonát 86 milliárd dollárra becsüli az amerikai üzleti magazin. A 61 éves üzletember, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a 4. egymást követő évben vezeti a világ leggazdagabbjainak listáját, amelynek élén összesen 18 alkalommal állt az elmúlt 22 évben. Warren Buffett amerikai tőzsdeguru, a Berkshire Hathaway holding vezetője, Bill Gates ... Tovább »

Ivanka Trump is irodát kap a Fehér Házban

Donald Trump elnök lánya, Ivanka is irodát kap a Fehér Ház nyugati szárnyában, és minősített információkhoz is hozzáférhet majd, de hivatalos titulusa nem lesz, és nem lesz kormányzati alkalmazott sem – árulta el hétfőn Ivanka Trump egyik jogásza. Amióta Donald Trump hivatalba lépett, idősebbik lánya szinte minden fontos eseményen és tárgyaláson jelen van, legutóbb például az Angela Merkel német kancellárral ... Tovább »

Szolnokra is fejleszt a Bay Zoltán Kutató Központ

A miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. pályázaton elnyert másfél milliárd forintból hazai nagyvállalatok részére kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg, a hat kiemelt projekt összértéke meghaladja a 11 milliárd forintot – hangzott el a társaság miskolci sajtótájékoztatóján hétfőn. A Bay Zoltán Kutatási Kft. az idei év első negyedévében hat kiemelt projekt kutatási feladatainak megvalósítását kezdi ... Tovább »

Orbán Viktor: történelmi sorsközösség köti össze Magyarországot és Macedóniát

A kétoldalú kapcsolatok folyamatos erősítése és Macedónia euroatlanti integrációjának elősegítése volt a legfőbb téma Orbán Viktor miniszterelnök és Gjorge Ivanov macedón köztársasági elnök hétfő délutáni megbeszélésén, az Országházban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t. Orbán Viktor a tárgyaláson hangsúlyozta: Magyarország baráti érzelmekkel viseltet Macedónia iránt. A kormányfő rendkívül nagyra értékelte a macedón segítséget, amelyet az ország ... Tovább »

Nem találtak bombát a párizsi pénzügyi ügyészségen, a riadót feloldották

Bombariadó miatt hétfő délelőtt kiürítették a pénzügyi visszaélésekkel foglalkozó párizsi ügyészség épületét – közölték rendőrségi források. Miután a tűzszerészek nem találtak robbanóeszközt a helyszínen, a riadót két órával a riasztás után feloldották. A tűzszerészek és a rendőri erők átvizsgálták a francia főváros IX. kerületében található épületet. “A rendőrséget egy névtelen telefonáló riasztotta azzal, hogy bomba van a pénzügyi részlegen” – ... Tovább »

Több mint 72 ezer jegyet váltottak eddig a Kincsemre

Az elmúlt tíz év legjobb első hétvégi eredményét produkálta a Kincsem című magyar romantikus kalandfilm, amelyre a premier előtti vetítésekkel együtt több mint 72 ezer jegyet váltottak – közölte az MTI-vel a film forgalmazója. A Fórum Hungary közleménye szerint az országszerte több mint 80 moziban látható Kincsem eddigi bevétele megközelíti a 100 millió forintot. Herendi Gábor új filmje március 16-án ... Tovább »