Megye

Megye

Hímes tojást és szobrot visznek magyar zarándokok Ferenc pápának Csépáról

Húsvéti hímes tojást, sonkát és egy faragott Szent József-szobrot visznek magyar zarándokok Ferenc pápának. A zarándokok a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Csépáról indultak Rómába hétfő reggel, és a szerdai...

M4: már dolgoznak a gépek Cegléd és Abony között

Egyelőre földdepókat alakítanak ki, ami az építkezéshez elengedhetetlenül szükséges lesz majd, de amint az idő javul valamicskét, akkor még nagyobb sebességre kapcsolnak. A hétfői sajtótájékoztatón a munkák...

Elhagyta a helyszínt

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt egy férfi Kisújszálláson. Bejelentés érkezett a rendőrségre 2018. március 17-én 12 óra 35 perc körül, hogy Kisújszállás egyik utcáján elütöttek...

Idén először Tisza-tavi Napok Tiszafüreden

Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezik meg a Tisza-tavi Napokat és az I. Tisza-tavi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt március 23-24-én a tiszafüredi Halas-téren. A fesztivál a hazai...

Rendőri jelenlét

Folyamatos a rendőri jelenlét az érintett településeken, az áramkimaradás több megyét is érint. A hazánkat érintő rendkívüli időjárási körülmények miatt 2018. március 17-én az esti-késő esti órákban több...

Magas vízállásra figyelmeztet a rendőrség

Tisza folyón bekövetkező magas vízállások időszakában, az árvíz elleni védekezés és a víziközlekedés biztonsága érdekében fogadják meg a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsait, ajánlásait! Tekintettel a folyók magas vízállására,...

Diákok ismerkedtek a rendőri munkával

Pályaorientációs nap keretében közel hatvan diákot látott vendégül a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. Egész napos pályaorientációs programot állított össze a rendészeti fakultáson tanuló diákok részére a kisújszállási Móricz Zsigmond...

Segítő jelenlét

Rendőrök segítettek Tiszaszőlősön és a 4-es számú főúton Törökszentmiklósnál is. Egy helyi lakos kért segítséget a rendőrségtől 2018. március 10-én délután Tiszaszőlősön, hogy egy alkalmazottja nem ment reggel...

Rablás a vonaton

Először vegzálta, majd kirabolta utastársát egy nagykátai férfi a Szolnok-Újszász között közlekedő személyvonaton. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Dániel nagykátai...

Egyházi tárgyakat loptak Kunszentmártonban

A rendőrök megtalálták a Kunszentmártonban ellopott Krisztust ábrázoló alkotást. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. Még 2017. július 14. és 2017....

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés