Címlap Page 561

Címlap

Esedékes a játszóterek felülvizsgálata

Beköszöntött a tavasz, újra benépesültek a szolnoki játszóterek, melyek fenntartása többféle feladatot is ró az önkormányzatra. A játszóterek rendbetételének első ütemét, amely már a héten elkezdődött, a takarítás...

Takarékos költségvetést fogadott el a közgyűlés

Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének februári ülésén a képviselők elfogadták többek között a 2012-es költségvetést, vezetői pályázatok kiírásáról döntöttek és meghallgatták a városi és a megyei főkapitány...

A múltat be kell vallani – A kommunizmus áldozataira emlékezünk

Szombaton, február 25-én országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeznek: 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát. Az...

Jövő héten farkasszemet nézünk az osztrák csapatokkal

A szolnoki csata 1849. március 5-én a dicsőséges tavaszi hadjárat kezdetét jelentette. Udovecz György vezetésével 15 esztendeje az ország egyik legjelentősebb és legnagyobb létszámú hadijátékát rendezik meg...

Bizalom és munka mintaprogram indul Szolnokon is

Bizalom és munka címmel a mélyszegénységben élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító, 410 millió forintos összköltségvetésű komplex program indult, melynek részeként a konzorciumi megállapodást írtak alá Szolnokon...

A város és a Szolnoki Főiskola új támogatási rendszert dolgozott ki

A Szolnoki Főiskolára jelentkezők egy részének támogatási lehetőségeiről tartott közös sajtótájékoztatót dr. Kállai Mária alpolgármester és dr. Túróczi Imre, az intézmény rektora ma délelőtt a városházán. A Szolnoki...

Háromszázan kaptak diplomát a főiskolán

  Diplomaátadó ünnepséget tartottak a Szolnoki Főiskolán szombaton délelőtt, ahol mintegy háromszáz végzős hallgató várta, hogy kézbe vehesse a tanulmányai befejezését igazoló okiratot. A 2011/2012 tanév téli záróvizsga időszakának...

Lékből merülést és mentést gyakorolták a katonák

  Vízhatlan ruhában lékbe ugrik egy katona az Alcsiszigeti Holt-Tiszán, Szolnokon, ahol az MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj és az MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj búvárai a lékbe...

Hardball

Még nem ért a feléhez sem ez a parlamenti ciklus, ráadásul elméletileg éppen a téli csendes pihenőjét tölti a törvényhozás, de már most akkora a csatazaj, olyan...

A védelmi igazgatás is készül a rendkívüli téli időjárásra

A rendőrség, a katasztrófavédelem és a kormány képviselői egyeztettek szerdán a rendkívüli időjárási viszonyok miatt várható, a lakosságot érintő védelmi lépések összehangolásáról. Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár...

Hirdetés


Hirdetés