Tiltakozunk a vallási műsorok egyoldalú, azonnali megszüntetése ellen – jelentette be szolnoki közgyűlést követő sajtótájékoztatóján Rusvai Károly, a KDNP-frakció vezetője. A képviselő hozzátette: a Szolnoki Többség által kinevezett új igazgató, Tóth József első intézkedése egy rendkívül barátságtalan, rossz üzenetet hordozó lépés volt.
– Arra sem tartotta méltónak az új igazgató a szolnoki felekezetek vezetőit, hogy személyesen egyeztessen velük döntéséről. Még kifutást sem hagytak egy rendkívül olcsón gyártható műsornak – mondta Rusvai Károly.
A frakcióvezető hozzátette: nagyon rossz üzenetet küldött ezzel a döntésével a vallásos szolnoki embereknek, akiknek a Napi Üzenet néhány perce egy komoly lelki iránymutatást jelentett a mindennapokban.
– Tóth József cégvezető, valamint a Szolnoki Többség védelmében megszólaló képviselői racionalizálásról beszéltek, meg megújulásról. A televízió modernizálása mindig üdvözlendő cél, de vannak olyan műsorok, értékek, melyek esetében nem gondolkodhatunk kereskedelmi szemlélettel. A vallás is egy ilyen szegmense az életünknek, ezeréves államunk máig létező pillére. Bízunk benne, hogy sikerül a csorbát kiküszöbölni, s végre leül egyeztetni igazgató úr a Szolnoki Ökumenikus Lelkészkörrel a jövőt illetően. Erre egyébként az önkormányzattal kötött szerződés is kötelezi a televíziót, abban szerepel, hogy városunk egyházi értékeit is be kell mutatniuk – tette hozzá Rusvai Károly.