… valahogy így szól a Marsellus Wallace (és Butch) féle örökbecsű párbeszéd vége a Ponyvaregényben. Hatalmas igazság, vannak dolgok, amik vitán felül állnak. Márpedig mostantól mi is el lehetünk utazva. Figyelj, mondom: olyan baromi lendületeset lapoz(t)unk idén a régiónkat érintő törikönyvben, de legalábbis a közlekedésre vonatkozó fejezetben, hogy egy-két oldal tutira beszakad(t).
A lényeg, hogy átadták az M4-es talán legfontosabb szakaszát – jaja, tudom, szeretsz ezen nyammogni, már megint egy szakaszátadás, miért kell 30 km-enként ünnepelni, ébresszetek fel, ha a végére értetek -, de ezzel “szabad a pálya” Szolnoktól Ferihegyig. Gyorsabb, biztonságosabb, szóval anyád kettő helyett már egy nyugtatóval is kibírja, amíg úton, de nem a halálúton (ahogy az x/y generációsok nevezték a régi 4-est) vagy.
Viszont itt még nem áll meg a buli, nemsokára elkezdhetjük emeletes Stadler okos(?)vonatokról bámulni a tájat a Nyugatiig. Mondjuk az elég fasza, hogy a fentieknek köszönhetően lassan megyei jogú előváros leszünk, és előbb-utóbb nem kell azt nézni, hogy miért áll a sor a 4-esen, vagy éppen a mávos appban azt, hogy a Cívis IC miért tart még mindig Hajdúszoboszló külsőn, hanem beiktatnak olyan járatokat, amik csak a szolnokiaké – ebbe is belekötsz majd, sejtem, a felsővezeték ettől még felsővezeték marad, alig tesznek sínre ilyen szerelvényt, blablabla -, de én már annak is örülök, hogy lesz, amikor nem kell majd azt az ótvar, évtizedek alatt beivódott “mávkocsi-szagot” elviselni…
Szóval ott tartunk, hogy szépen csendben előváros leszünk, és ezzel abszolút nincsen semmi baj. Az ország keletről nézve tulajdonképpen vízfejű, a főváros felszívóerejét ismerjük, multikulti, egy random hétfő este is kismillió programból választhatsz, lehetőségek tárháza, instasztárok, jutúberek karnyújtásnyira, vonzó főiskolák/egyetemek, na, ezzel tényleg képben van mindenki. Kipróbálod, élsz, albi, elvégzed, felvesznek, gürizelpedignemakarsz, influenszerleszek, kirúgnak, felvesznek, fizetésemelés, jómeló, hétvégén haza anyádék, hétfőn vissza, mostnemjövök, jobbpesten, drága, besokallsz, mégjobbotthon, néhapesten. Been there, done that, ahogy az amerikai mondja, láttunk/tapasztaltunk már ilyet.
A közlekedésben 2020-ban berobbanó fejlesztéseknek van egy olyan óriási előnye is, hogy remélhetőleg könnyebb lesz ingázóknak. Mert panaszkodni azt lehet, hogy helyben nincs munkalehetőség – ami többé-kevésbé persze igaz is -, a fiatalokat mi tartaná itt perspektíva nélkül, de nem csak fekete és fehér létezik, a problémát inkább áthidalni/megoldani kell(ene), nem siránkozni rajta. Nyilván idegenül hangzik, meg a magyar ember nehogymá’ 100 km-t vezessen/vonatozzon a melóba nap mint nap, hát az meg milyen eljárás?!? De kérdezz meg bárkit, nézz példákat akár a sokat csodált Nyugaton, akár a Távol-Keleten, ott az ingázásnak kultúrája van, senki nem dől a kardjába, ha a jobb fizetésért/kondíciókért mennie is kell.
Ismerünk mindannyian embereket, akik éltek Budapesten, szeretik is, de azért Szolnok (és a megye) minden nyűgjével, bajával az otthonuk marad, ahová jó haza(t)érni. Dolgozni feljárnak, a munkakörülményeik jobbak, a legtöbb cégnél a heti 1-2 home office nem ördögtől való, sőt, elvárás, a Z generációval már nem is nagyon tehetnéd meg, hogy négy fal közé ülteted napi 8 órában, ül ő magától is annyit ott, csak inkább aközött a négy fal között, amit ő választhat magának. A fizetés jobb ott, az életszínvonal így jobb itt, látjuk, hogy lettek/lesznek jobb, komfortosabb, egyszerűbb alternatívák az utazásra, nem kell félni attól, hogy akit hazahúz a szíve, az nem fogja megtalálni az egyensúlyt a főváros és vidék között. Vagy attól félsz, hogy ha nem fent élsz, kimaradsz bármiből is? 2020-ban, mikor az egyik kezed már csak egy okostelótartó? Na, fogd meg a söröm…
