Őszinte leszek, én meghatódtam. A Momentum helyre kis EP-képviselője, Cseh Katalin Szolnokon indította el országjárását! Hiába no, felkerültünk a térképre, itt is szivárog már közénk a szabad levegő szele.
Tudják, ez az a Katka lány, aki olyan tündérien hadar, hogy az már maga a szabadság! Hadarása annyira édes, hogy a szöveg értelmi összefüggésének totális hiánya sem zavarja közben a hallgatóságot. Már ha van, aki hallgatja. :-).
Egy dolog miatt napok óta nem alszom. Méltánytalan, hogy a szolnoki ellenzéki párti ellenállás törzstagjain túl lényegében a kutya sem volt kíváncsi Katkára. És akkor még a mélységesen elnyomott sajtó rettegő tudósítóinak távolmaradásáról nem is szóltunk! Na de én nem hagyom, hogy Katka gondolatai csak úgy elszálljanak a húszfős fórumozó tömeg felé. Most megmagyarázom, mire is gondolt Cseh Katalin.
“Esélyegyenlőtlenség és jogállamiság leépítése” – ezt még Niedermüller Péter Brüsszelben hátrahagyott jegyzeteiben olvasta, jól hangzik, ami fontos benne: diktatúra van, mégpedig a fehér heteroszexuális képződmények diktatúrája!
“Az Európai Unió nem teszi lehetővé, hogy a szolnoki embernek kevesebb joga legyen a szabad levegőhöz való hozzáféréshez, a szabad médiához..” – Bizony, bizony, ezt Katka megérezte! A szolnokiak nem érezték a szabad levegőt eléggé, ezért gyorsan párttévévé silányították a városi televíziót, majd megszüntették a keresztény-konzervatív képződmények DIKTATÚRÁJÁT jelképező vallási műsorokat! Köszönjük Katka, köszönjük Momentum!
Nem akarok senkit túlságosan felcsigázni, de állítólag a baloldal másik nehézbombázója, Donáth Anna is készül városunkba! Mi lesz itt apám!