Szolnoki költségvetés: fő az állandóság, a fejlődés és a biztonság

Szolnok idei költségvetése is hosszas fontolgatás után készült el tervezet formájában – derült ki Szalay Ferenc polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A tervek elkészítésében fontos szerepe volt két képviselőnek is: Füle István és Fajcsák Károly sokat segített a jegyzőn és munkatársain kívül. A város idei kerete: 37,4 milliárd forint. Ebből 23,3 milliárd forint jut fejlesztési, 14,1 milliárd forint működési feladatokra. A költségvetés bevételi oldalán fontos szerepet kap már évek óta az iparűzési adókból származó bevétel, ez jelentősen nő ebben az évben is, a tervezet hét milliárd ötszáz millió forinttal számol, a gazdálkodás eredeményességeként a szabad forrás kétszáz millió híján két milliárd forint.

Folytatódnak a be nem fejezett beruházások -fürdők fejlesztése, színház korszerűsítés -, de a bölcsödék, óvodák, iskolák, orvosi rendelők korszerűsítése is.

A város pénzének hatvankét százalékát fordítja ebben az esztendőben fejlesztésekre – áll a tervezetben, amit természetesen el kell fogadni majd a hóvégi testületi ülésen jelen levőknek. Az a tervezésből jól követhető – mondta a polgármester -, hogy az eddigi eredmények megőrzése fontos cél, de határozottan gondolkodtak a további fejlesztésekről is, amire elegendő forrást igyekeztek teremteni.

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020