Vannak dolgok, amiket nem láttál jönni. Ez is ilyen wow-faktoros: a KSH adatai szerint 2019-ben sosem tapasztalt magasságokba szökött a házasulandó kedv(ünk)! 1990 óta ez bőven a legtermékenyebb év ilyen szempontból az országot tekintve.
„Csokor a kézbe’, öltöny a testre,
Igen a szájba, fátyol a fejre.
Ráfeszült végre a gyűrű az ujjra,
Sose volt még ennyire durva.”
Megvan persze erre is a fiókból előhúzott, szépen vasalt, csípőből adható válaszod: az új hitelkonstrukció bekúszott a fejekbe, úgyhogy hirtelen mindenki fenenagy elánnal veti bele magát az intézményesített holtomiglanba. Kösz, de kösz ne már… Jolly jokerként megpróbálkozhatsz idecitálni a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisából a válási hajlandóság rátáját is, de már most szólok, ott nem lesz sok ”sikerélményed”. Az nem lehet, hogy szimplán csak átlépünk a szépen megkoreografált összeesküvés-elméleteken, és örülünk, hogy ebben is inkább előre, semmint hátrafelé lépdel az ország?
A házasság hetét éljük, „Csapatjáték szerelemmel” felütéssel, és bármennyire is elcsépeltnek tűnik, rejlik benne némi gondolkozásra késztető tartalom. Ha már mindenáron a sportpárhuzamra áhítozol, ám legyen: a csapatjátékokban manapság egyre fontosabb előre tervezni, teret hódít magának az analitikus szemlélet, mindent mérlegelni kell, nagyon kevés improvizatív megoldással találkozni. Azt mondod, a Woodstock-generáció idejében nem ez volt? Van benne valami, Vágó úr, ott még tényleg az volt a menő, ami nem menő, ma meg, oké, anyu, most akkor Sziget bérlet, de előtte még egy kis fast fashion bevásárlás, csak már olyan szar a telóm, hogy nem készít normális képet az új cipőmről, meg a Billie Eilish inspirálta sérómról, szóval azt is cserélni kéne minimum egy X-re, köszpusz.
Ma már mindenki tervez, az egzisztenciát hajszolva próbálja egyre inkább kitolni a házasságot, hiszen onnan már csak egy ugrás a gyerek, de akkor jönnek a fentiek, meg hát kéne jó lakás, kocsi kettő, képernyőből, mindegy, hogy tévé, notebook, tablet, a lényeg, hogy nagyobb, nem, még nagyobb, a fogyasztói társadalom elvárásai magasak, basszus. És mégis, házasodik a magyar. Talán azért, mert beérett egy olyan generáció, amelyiknek igénye van erre az intézményre, amelyik bemutat az előttük felnövők véget nem érő válási hullámainak. Majd ő megmutatja, hogy lehet ezt (ahogy a fránya oktatást) másképp is. Ahogy az élet más területén szintén, helló meló!
Habár a csapatjátékokban elég fontos a stratégia, meg a taktika, itt mégis inkább a kémiának kell dominálnia, de ma már elengedhetetlen, hogy a kettőt összekössék, mielőtt összekötik az életüket. Érted te ezt, tudom, hogy tudod, a házasság mégsem lóf_szság.
