Új szintre helyezné a kormányzat, valamint négy megye és megyeszékhely egy térség fejlesztési rendszerét. A Kreatív Régiók – határtalan fejlesztés címet viselő programmal Szolnok, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, valamint a hozzájuk kapcsolódó négy megye részvételével egy Magyarországon egyedülálló fejlesztési régió alakult.
Az erről szóló megállapodást hétfőn írta alá a négy nagyváros polgármestere, illetve dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter. Az ünnepi eseményen a tárcavezető elmondta, ha megnézzük, hogy az elmúlt száz esztendő milyen lehetőségeket adott ennek a régiónak, akkor találó, hogy a 100 év magánnyal jellemezzük ezt az időszakot. Ennek szeretnénk véget vetni.
– Büszkék lehetünk hazánk és a régió elmúlt tíz esztendejére, fejlődött a gazdaság, az oktatás, a közlekedés – mondta Palkovics László. – Amikor a térség fejlesztéséről beszélünk, akkor nem csupán az érintett városokról, régióról beszélünk, hanem a határmenti, magyarok lakta területekről is. Próbáljuk ezt a régiót fejlődési szempontból is egységes egészként kezelni. A kormányzat ezt koncepciót elfogadta, támogatni fogja, a többi már az érintettektől függ.
A cél egy Debrecen-központú nemzeti, gazdasági, kulturális övezet kialakítása.
A kormányzat és a szaktárca rendszerszintű térségfejlesztési gondolkodás mentén szeretné fejleszteni a térséget. Mint elhangzott, ki kell használni a geopolitikai adottságokat, a 2,2 millió lakosban rejlő erőt, a logisztikai szempontból kedvező környezetet. Egységes területként kell gondolkodni a négy megyében, a környező határon túli magyarlakta területekben, ezek fejlesztésében, az erősségekben.
– A mai tanácskozást egy hosszú egyeztetés előzte meg, sok munkát fordítottunk arra, hogy közösen kijelöljünk fejlesztési irányokat, s abban megtaláljuk Szolnoknak és a megyének is a helyét – mondta az iSzolnoknak dr. Kállai Mária, Szolnok és térségének parlamenti képviselője. – Nagy várakozással tekintek a jövő elé, ez a hazánkban még szokatlan fejlesztési régió egy újfajta gondolkodást vár el mindenkitől. Különösen örömmel tapasztaltam, hogy a gazdaság, az infrastruktúra mellett a nemzet és a kultúra is fontos alkotóeleme a fejlesztési gondolkodásnak. Ezeket a tapasztalatokat már a 2021-2027-es uniós ciklusban szeretnénk hasznosítani.
Ugyancsak sokat vár az új fejlesztési régiótól Szalay Ferenc polgármester is.
– A közös gondolkodás, az erősségek és gyengeségek figyelembe vétele, a helyi sajátosságok előtérbe helyezése mind-mind olyan gondolat, amivel véleményem szerint nagyon komoly eredményeket érhetünk el a fejlesztések terén – tette hozzá. – Szolnok és Debrecen egyetemi kapcsolata már ennek jegyében jött létre, a jövőben éppen ennek kell példát szolgáltatni a további lépéseinket illetően. Szolnok egy fontos régió kapujában áll, komoly infrastrukturális fejlesztésekkel, nagy léptékkel javuló gazdasági esélyekkel. Úgy vélem, ennek a közös gondolkodásnak Szolnok, a többi megyeszékhellyel együtt csak a nyertese lehet. Sőt, talán éppen mi vagyunk az a város, mely a legtöbbet profitálhat ebből a munkából. Éppen ezért nagy várakozással tekintek a közös munka elé. Az a célunk, hogy az évtized végére Európa egyik legdinamikusabban fejlődő régióját hozzuk létre.
Az érintett települések polgármesterei, megyei elnökök, parlamenti képviselők, fejlesztési szakemberek a közeljövőben többször is találkoznak, hogy részletes fejlesztési koncepciót állítsanak össze a négy megyényi térség jövőjéről.