Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere összefogást kezdeményezett ma délutáni videóüzenetében a két szolnoki kórház támogatására. Máris volt eredménye a felhívásnak – adott hírt a megyeszékhely hivatalos portálja.
Mint ismert, Szolnok város önkormányzata azt kérte a szolnokiaktól, vállalkozóktól, hogy adományaikkal segítsék a Hetényi Géza Kórház és a MÁV Kórház alapítványait, ezzel is támogatva a koronavírus-járvány elleni helyi küzdelmet. A város első lépésként tízmillió forinttal segítette a Hetényi Géza Kórházat.
A polgármester felhívásához rövid időn belül csatlakozott a megyeszékhely díszpolgára, dr. Nyerges Zsolt nagyvállalkozó. Az üzletember a város honlapjának elmondta, hogy családi kötődés és egyben a tenni akarás is a támogatásra ösztönözte.
– Szüleim orvosként dolgoztak, így pontosan tudom, mennyire sokat jelent az embereknek az egészségügyben dolgozók munkája. Miattuk, értük is támogatom tízmillió forinttal a Hetényi Géza Kórház alapítványát.
Dr. Nyerges Zsolt szerint jó lenne, ha sokan csatlakoznának Szalay Ferenc polgármester kezdeményezéshez, mivel ez nem csupán a közösség erejét mutatja meg, hanem egy valódi veszélyhelyzet idején erősíti meg az összefogást, az abba vetett hitet.
– Szeretném felhívni ismerőseim, barátaim figyelmét, hogy itt az esély: ki-ki lehetőségei szerint segítse a kórházakat, az orvosokat, egészségügyi dolgozókat adományával. A kormány keményen dolgozik a szakemberekkel, valamint az önkormányzatokkal együtt a járvány megállításán, ám nem várhatunk mindig az ő segítségükre, mi is tegyük meg azt, ami módunkban áll. Az orvosoknak, ápolóknak egészségesnek kell maradniuk, erre kell a támogatásunk – tette hozzá dr. Nyerges Zsolt. (info.szolnok.hu)