Egy egyszerű álhírnek indult, ami aztán éjszaka végigsöpört a közösségi médián, s ezres nagyságrendű megosztásának köszönhetően alighanem soktízezren elolvasták. Klasszikus történet, ezért is veszélyes ez a közeg. De miért is foglalkozunk most ezzel? Mert a szolnoki Hetényi Géza Kórházról szólt, valamint az ott dolgozóknak naponta reggelit, ebédet és vacsorát adományozó szolnokiakról.
A hírt terjesztő hölgy állítása szerint a szolnoki kórházban megtiltották az élelmiszert adományozóknak nemes cselekedetüket, merthogy a gazdasági igazgatóhoz közeli kórházi büfé így nem működött rendesen.
A hírből természetesen egyetlen szó sem volt igaz, a kórház határozottan cáfolta a rémhírt. Mint azt dr. Bene Ildikó főigazgató elmondta, minden nap hálásak azoknak a jólelkű szolnokiaknak, akik ily módon segítik a munkatársaikat. Pusztán annyi változás történt, hogy a járvány miatt a portán kell leadniuk a szendvicseket. Az álhír megtette a maga küldetését, így ma reggelre annak szerzője törölte is eredeti bejegyzését…
Tulajdonképpen legyinthetnénk erre az egészre, ám sajnos nem így működik ma már a világunk. Felelősség nélkül ostorozzák a védekezést irányító szakemberek és a kormányzat munkáját a balliberális médiában, eközben vezető ellenzéki politikusok Gyurcsánytól Jakabig nemhogy a kedélyeket nem próbálják nyugtatni, még rátesznek egy lapáttal. Megérezték, hogy ebben az érzékeny időszakban politikai tőkét lehet kovácsolni az eltorzított, szándékosan félreértelmezett tényekből.
Emberek életét teszik naponta álságos híradásaik középpontjába sokan, s éppen azt az emberi tulajdonságot akarják szétzúzni, ami minden bajból kihúzhat bennünket, ez pedig a remény és az összefogás.
Ahogyan az várható volt, a szellem kiszabadult a politikai irányítás alól (vagy a politikai irányítás háttérbe húzódott), s ennek a felelőtlen „játéknak” átlagemberek is részeivé váltak. Egy-egy álhír már általuk indul döbbenetes romboló útjára. Minden megosztással, kedveléssel pusztít, árt, mert a cáfolat, a megvádolt kétségbeesett kiáltása már nem jut el annyi emberhez. Azt a rosszhírt kéjesen megosztók pedig már nem osztogatják olyan lelkesen.
A közösségi média mai világunkban kikerülhetetlen. Annak arctalansága, az álkarakterek mögé bújó rosszindulatú emberek felelőtlen rombolása megdöbbentő. Sokat olvashattunk már tönkretett emberekről, lenyomozhatatlan álhírterjesztőkről. Sajnos a társadalmak nem elég érettek ahhoz, hogy ezt a helyzetet kezelni tudják.
Mert mi lenne most a normális? Tömegeknek kellene tiltakozniuk a hazugság ellen, még erősebben össze kellene fogni a rémhírek terjesztővel szemben. Ehhez képest ne legyen kétségünk, jönnek majd az újabb zseniális „leleplezések”, számos nagy hazai portál versenyt futva hazudja tele a világhálót a ki lopta el a kormány által megrendelt maszkokat eladásra kezdetű sztorikkal, kitalálják, hogy a védekezést irányító orvos megbukott biológiából, még egyetemet sem végzett, s még hosszasan sorolhatnánk.Mi mást is tehetnénk, mint felhívjuk a figyelmet a hazug emberekre, az őket támogató közegre, s reménykedünk: az összefogás, a remény és a mindezekbe vetett hit együtt sokkal erősebb lesz majd náluk.
