Orbán: ez a húsvét más lesz

A mostani koronavírusjárvány-helyzetben a legerősebb fegyver továbbra is az önuralom, és ha az emberek tudnak egymástól elegendő távolságot tartani, akkor ez a fegyver működik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban.

A kijárási korlátozás határozatlan időre történő meghosszabbításáról a kormányfő azt közölte: nagyon eltérőek az állapotok a különböző településeken, ezeket nem lehet egy országos döntéssel szabályozni. Ezért határoztak a kijárási korlátozások fenntartásáról úgy, hogy közben lehetőséget adnak a polgármestereknek, hogy ha helyben indokolt, további szigorításokat tehessenek.

Igazából pénteken kellett volna erről dönteni, de mivel ez már munkaszüneti nap, nem lehetett tovább várni – közölte, megjegyezve: budapesti idősotthonokban történtek indokolták is ezt az óvatosságot.
Amikor tömeges lesz a fertőzés – és mivel eddig ezt senki nem úszta meg, érdemes rá felkészülni -, akkor 7500-8000 olyan intenzív kórházi ágy és lélegeztetőgép is kellhet, amellyel az időseket el tudják látni. Békeidőben Magyarországon lélegeztetőkészülékből körülbelül 2000 van, ezt kell felfuttatni 8000-re úgy, hogy meglegyenek a gépeket kezelni képes orvosok, ápolók is – tette hozzá.

Úgy értékelt: a védekezést annyiban tekinti sikeresnek eddig, hogy lassították a járvány terjedését, és ezzel időt nyertek, de “a nagy megpróbáltatás, az igazi teszt az előttünk van”.

A húsvétról, a családi összejövetelek elmaradásáról szólva Orbán Viktor azt mondta: meg kell próbálni elfogadni, hogy ez a húsvét más lesz, mint amilyenek a húsvétok lenni szoktak.

A miniszterelnök az ellenzékre is kitért, úgy fogalmazva, járvány idején sincs nagyon más a fejükben, mint hogy hogyan lehetne a kormányt gyengíteni, és hogyan tudnának kormányra kerülni. 
Ez “egy szép ambíció, de egyelőre még egy idősotthon működtetésével sem tudnak megbirkózni” – jegyezte meg, azt javasolva nekik, hogy ott “gyakorlatozzanak”, ahol felelősségük van például polgármesterként.

A rádióinterjúban szó volt a koronavírus-járvány miatt szükséges gazdaságvédelmi lépésekről is, amelyekről Orbán Viktor azt mondta: míg a baloldal válságkezelési receptje a megszorítás volt, és így elvettek a nyugdíjasoktól, a közalkalmazottaktól és a családoktól is, addig a 2010 utáni kormány ellenkező irányba indult, a középpontban a munka állt.
Most is az a fő cél, az a válságkezelés vezérfonala, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit kell létrehozni – hangoztatta, hozzátéve, hogy nem szeretne visszatérni a segélyalapú gazdálkodás és az eladósodás időszakába.

A sok száz lépésből álló gazdaságvédelmi terv működni fog, meg fogja oldani a bajokat, visszaadja a munkahelyeket, és újra növekedési pályára állítja a magyar gazdaságot – jelentette ki Orbán Viktor.

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020