A Z generáció igenis tudja kezelni a koronavírust!

Hiányzik neki a közösség, a barátok, feszült a négy fal közti léttől, a távoktatástól, ugyanakkor tisztában van vele, hogy diákpolgármesterként feladata a társait “irányba állítani”. Háló Dániellel beszélgettünk arról is, hogy mit nyerhet ebből az egészből fiatalság, hogy van-e perspektíva Szolnokban, hogy mi újság az e-sportélettel. Interjú.


Manapság egy középiskolással készülő beszélgetést elég píszí azzal kezdeni, hogy mi a helyzet a távoktatással. Szóval, mi a helyzet a távoktatással? 
Nehéz. Baromi nehéz. 

Választ adni a kérdésre?
Is. Meg maga ez az időszak is.

Mégis, hogy megy a digitális átállás a te/ti oldalatokról, akik egyébként ebbe a high-tech világba születtek bele?
Állandó kapcsolatban vagyok az osztálytársakkal, más diákokkal, hogy kivel mi történik éppen, tudunk egymás problémáiról, igyekszünk együtt megoldani ezeket. Mindenki küzd, hiszen a négy fal közé zárva egyre feszültebb az ember, távol a megszokott dolgoktól, ezen nem nagyon tud enyhíteni egy okoseszköz/app sem…

A tanárok távolléte azért jól tud jönni olykor, ne mondd, hogy nem!
Pedig a tanulás is körülményesebb, ha nem áll ott feletted a pedagógus, szóval vicces, de még ők is hiányoznak. Nekik is idomulni kell ehhez a rendszerhez, belőni például azt, hogy mi az a mennyiség, amit egy diáknak kiadhatnak, hogy azt otthon egyedül, vagy éppen segtséggel, de meg tudja tanulni. És akkor még ott vannak a hómofiszoló szülők is, akiknél eddig általánosságban az volt, hogy próbálták kiimádkozni a kezünkből a telefont, “ne nyomkodd annyit”, “tanulj, ne az Instán lógj”, ésatöbbi.

Lazultak?
Muszáj volt nekik. Engedniük kell az eddigi elveikből, mert jelenleg tényleg csak ez az egy kötelék maradt, ráadásul nem csak diák és diák, hanem diák és iskola között is. Innen is kitartást minden szülőnek! 🙂

Az érettségi kapcsán most azt hallani, hogy a szóbelik mennek a levesbe, az írásbelik megmaradnak, ami nagyjából lefelezné a vizsgaesemények számát. Téged ugyan még nem érint, de képzeld magad a helyükbe egy pillanatra!
Olvastam én is, ahogy azt is, hogy még ez az írásbeli-sztori is bőven változhat addig, szóval a bizonytalanság az hatalmas teher lehet a végzősök vállán, egyáltalán nem irigylem őket…

Egy diákpolgármester mit tehet a koronavírus idején? Tudod közelíteni bármivel ezt a problémát a generációdhoz? Lehet/kell egyáltalán?
Természetesen, folyamatosan kérem a diákságot különböző felületeken a szabályok betartására, megy a #maradjotthon meg a #socialdistancing, próbálom megértetni mindenkivel, hogy a mi feladatunk sem más most, mint a felnőtteké, leginkább óvni a nagyszülőket, az idősebbeket. Szerintem a GenZ-ben nagy az összetartás ereje, és ez jó, erre nagy szükség van most.

Akkor működik, “működtök”.
Eddig igen, felfogjuk a helyzet súlyát, ettől függetlenül a bezártság szerintem minket kínoz leginkább, magamon is érzem, hogy mennék, dehát…

… dehát maradj otthon. 
Ja, szuper.

Ha már emlegetted: a social distancingnek nem pont az ellenkezője zajlik? Helyes ez a kifejezés ebben a formában?
Nem feltétlenül, én is azt gondolom, hogy a virtuális közösségek egyre jobban összejönnek, ahogy már mondtam, a korombelieknél nagyon erős az összetartás, vagy összetartozás érzése, oké, IRL (a való életben – a szerk.) nem találkozunk, de ez még nem jelent egyértelmű távolodást, sőt!

Mondj egy dolgot, mi hiányzik legjobban az “előző” életedből!
Minden. A barátok, az, hogy dumáljunk, röhögjünk közösen, közösségben, hogy azt tegyük, amit társaságban eddig tettünk. De mondhatnám a korlátlan mozgást is, a családi látogatásokat. Na, ezek eléggé.

A GenZ mit nyer hosszútávon ezzel az egész koronavrus-járvánnyal? Lesz érzékelhető hatása a jövőtökre nézve?
Ha a nagy egészet vizsgáljuk, akkor az óvatosság, a figyelmesség biztosan fel fog erősödni a fiatalokban minden tekintetben. Ezzel nem csak mi nyerünk, hanem az idősebbek is, kizárt, hogy ezeket a tulajdonságokat a Covid-19 lecsengésével újra nagyítóval kell majd keresni. Abban biztos vagyok, hogy egy-egy ilyen pánikhelyzetet mondjuk egy évtized múlva sokkal flottabbul fogunk tudni megelőzni, menedzselni, megoldani.

Egyébként a GenZ kapcsán még egy aktuális témát illik érinteni, a klímavédelmet. Ha választanod kellene, hogy kinek a nézetei állnak hozzád közelebb, Greta Thunberg vagy Naomi Seibt lenne a befutó?
Azt hiszem inkább Boyan Slat, habár ő idősebb, ettől függetlenül az Ocean Cleanup szerintem minden idők egyik legjobb kezdeményezése, hatalmas ötlet, és talán többet is jelent a klímaválság elleni harcban, mint a szájtépés.

Kicsit elkanyarodva a témától: diákpolgármesterként elkezdődött a közös munka a városvezetéssel. Akad már olyan konkrét intézkedés, fejlesztés, projekt, akár ötlet szintjén is, amire büszke vagy?
Tavaly októberben választott meg a szolnoki diákság polgármesternek. Ezt követően hívtam össze az éves diákközgyűlést, ahol a Szolnok Városi Diákok Tanácsa (VDT) tagjaival – akikkel munkám során szorosan együttműködöm – ismertettem a kétéves programtervünket a város vezetőinek. Az elmúlt fél évben diákpolgármesteri fogadóórát vezettem be minden hónap első szerdáján a Verseghy Könyvtár Ifjúsági Részlegében, illetve tető alá hoztuk a VDT logópályázatot, éppen a napokban véleményeztük virtuálisan a pályamunkákat. Azóta sajnos a legtöbb tavaszi tervünket felülírta a vírus… Az egyik utolsó VDT összejövetelünk februárban, a Tisza Mozi újonnan kialakított ifjúsági klubszobájában volt, ennek apropóján a mozi Quiz Nightot szervezett középiskolásoknak. Ez is egy sikersztori, már túl vagyunk az első online Quiz Nighton is!

Úgy gondolod, hogy Szolnokban megvan a potenciál arra, hogy a pályakezdők számára is afféle trendi hely legyen, egy olyan alternatívája esetleg Budapestnek, amiért megéri hazajönni/letelepedni a diploma után?
Abszolút, ezt nem csak érzem, de tudom is. Látom, hogy a vezetőknek mennyi munkájuk van abban, hogy a fiatalok számára is vonzó, élhető hellyé tegyék a várost. Nekem is vannak távlati terveim, látok is rá esélyt, nem is keveset, hogy majd itt kezdjek neki a felnőtt létnek, de ez azért még nagyon messze van.

Jól rémlik, hogy az e-sport elkötelezett támogatója vagy?
Naná! Ez is egy olyan terület, amiben lépni kellett, ha haladni akarunk a korral, de már lefektettük az alapokat a várossal. Pontos információkat ne várj tőlem, nem lenne értelme beszélni ezekről. Egyelőre. Ellenben, ha már a sportról beszélünk, az olimpia “elnapolása” nagyon fájó, szeretem…

A tanulás, a polgármesterkedés után Háló Dániel hogyan engedi ki a fáradt gőzt?
Minél több időt próbálok mozgással tölteni a szabadban, az udvarunkon. A járvány előtt sokat kirándultunk a családommal, ehelyett marad a pihenés, a friss levegő az udvaron, de ez azért mégsem ugyanaz.

Semmi stream, semmi kockulás?
Netflix ezerrel! Az aktuális kedvenc a Timeless című sorozat, daráld le, elég ütős!

Tizenhét éves vagy, azt mondják, ti már nem néztek tévét. Ha most arra kérlek, mondj egy aktuálisan futó tévéműsort, kifogok rajtad?
A Mi kis falunk ér? XD

… és tudja, és tudja!
Ennél többet viszont tényleg nem! 😀

A nyári fesztiválszezont, ha úgy alakul, hogy elmarad, sok kortársadhoz hasonlóan te is meggyászolod majd?
Nem vagyok az a kimondott fesztiválozós típus, néha elmegyek egyre, de azért annyira nem fognak meg, hogy a kardomba dőljek miattuk. Majd lesz helyette Covid-19 záróbuli. 🙂

Tervben van?
Vicceltem, bár az ötlet végül is nem olyan rossz, ha lezárjuk ezt az időszakot, az egy komoly örömünnep lenne a többhónapos házi karantén után…

______________________________________________________________________________

Eddig megjelent karanténinterjúink:
Szolnokról a koronavírus genomjáig – Urbán Péterrel beszélgettünk
Home office-ban sincs mackónadrág – Barabás Botonddal beszélgettünk

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020