Az előzetesen kalkuláltnál sokkal jobban sikerült a szolnoki önkormányzat maszkosztó akciója. A bevásárlóközpontoknál és a nagyobb élelmiszerboltoknál pár óra alatt gyakorlatilag kiürítették a megyeszékhely maszkkészletét a vevők.
A húsvét szombatján elkezdett maszkosztás első napján kilencezer arcvédőkendőt osztottak ki a boltokba érkezőknek. Ezt a számot ma sikerült töbszörösen is felülmúlni, mint megtudtuk, kora délutánra huszonnégyezer maszkot adtak oda a boltokba érkezőknek. Azaz a húsvétit jócskán felülmúló volt a forgalom a megyeszékhely boltjaiban.
Ezzel Szolnokon eddig negyvennégyezer mosható maszkot adott oda a város ingyenesen a helyieknek. Csak a ma kiosztott maszkok közel közel tízmillió forintjába kerültek az önkormányzatnak.
Mint azt dr. Versitz Éva, a szolnoki hivatal humán igazgatóságának igazgatója elmondta, a következő héten várnak újabb maszkokat.
– Ezen a hétvégén Szalay Ferenc polgármester úr rendeletének értelmében városunkban csak maszkban lehet bemenni az üzletekbe. Úgy gondolom, ennek teljesítéséhez már kellő mennyiségű mosható maszkot biztosítottunk az embereknek. Az a célunk, hogy a szolnokiak ne csupán a rendelet miatt, hanem egymás védelme érdekében is hordják az arcvédőket – tette hozzá dr. Versitz Éva.
Az igazgató szerint egyébként az sem gond, ha valakinek nem jutott volna az arcvédőkből.
– Az orrunkat és a szánkat eltakaró kendő, vagy sál is tökéletesen megteszi, ezzel is védhetjük magunkat.