A szolnoki kórházak felkészültek a betegek ellátására

Örömmel mondhatom, hogy amennyiben a koronavírus-járvány tömegesre fordulna, akkor a szolnoki kórházak felkészültek a betegek ellátására – írta Szalay Ferenc Szolnok város polgármestere közösségi oldalán.

A megyei védelmi bizottság képviseletében Szalay Ferenc polgármester, dr. Berkó Attila kormánymegbízott, és Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke személyesen tekintették meg a két szolnoki kórház felkészültségét.

A polgármester elmondta: a Hetényi Géza Kórházban folyamatosan telepítik a lélegeztetőgépeket, kellő kapacitás áll rendelkezésre a legsúlyosabb betegek kezelésére is. A két intézmény komoly készletekkel rendelkezik fertőtlenítőszerekből, védőruhákból, speciális maszkokból, jövőhétre egy hónapnyi tartalékot halmoznak föl ezekből.

Kiemelte: fontos, hogy Szolnokon egyetlen beteget sem kellett idő előtt hazaküldeni a kórházból. Aki még ápolásra szorul, azt a MÁV Kórházba szállították át, csak olyan embert engedtek haza, aki meggyógyult.

Szalay Ferenc köszönetét fejezte ki a két kórház között példaértékű az együttműködésnek, köszönet dr. Bene Ildikónak és dr. Rudner Ervinnek, a két főigazgatónak!

Fotó: Szolnok, 2020. április 22. Szalay Ferenc Szolnok város polgármestere, dr. Berkó Attila kormánymegbízott, és Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke személyesen tekintették meg a szolnoki kórházak felkészültségét. 
Szalay Ferenc közösségi oldala. 

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020