Nem állt le a város gazdasága

A szolnoki gazdasági élet beindításának érdekében a nagyobb beruházások újbóli elindításáról beszélt többek között hétfői sajtótájékoztatóján a Szolnoki Többség frakciószövetség szocialista alpolgármestere, Györfi Mihály. A politikus szavaira Fejér Andor, a városfejlesztésért és gazdálkodásért felelős alpolgármester reagált a sajtónak.

– A koronavírus-járvány az élet valamennyi területén nehézségeket hozott, igaz ez a gazdaságra, de még az emberek magánszférájára is mondta Fejér Andor. – De mit is tud tenni ilyenkor egy önkormányzat, milyen lehetőségei vannak? Szolnok a védekezésben hatalmas munkát végez, országszerte példaértékű, ahogyan szakembereink, a szolnokiak segítségével együtt kezelik ezt a rendkívül komoly problémát. Szeretném ezúton is mindenkinek megköszönni, aki segíti, támogatja a védekezési munkákat.

Fejér Andor hangot adott annak is, hogy ebben az időszakban nincs helye pártpolitikának, főleg egy ilyen veszélyhelyzetben a közös gondolkodásnak van helye, nem pedig a politikai haszonszerzésnek.

–  Ezért sem értem, hogy alpolgármester kollégám miért nem beszélt terveiről valamelyik vezetői értekezleten. Így aztán ezúton tudom csak őt tájékoztatni arról, hogy azoknak a beruházásoknak a megvalósítása, melynek ő az újraindítására készül, javában halad! Épül a színház, a ligeti fürdő, a MÁV sporttelep, a Művésztelep felújítása is remekül halad, mint ahogyan az Eötvös téri egykori idősotthon átalakítása is. Hamarosan indulhat a volt tüdőkórház parkjának felújítása, dolgoznak a szakemberek a Sebestény körút építésén, a végéhez közeledik a Széchenyi orvosi rendelő felújítása, azaz a helyi építőipari kapacitások komoly leterheltséggel küszködnek, de ez így is van rendjén!

Fejér Andor hozzátette: örömmel tájékoztatja Györfi Mihályt és a Szolnoki Többség képviselőit, hogy az M4-es szolnoki elkerülőjén is dolgoznak, s halad az abonyi elkerülő építése is, ez utóbbi már egyre közelebb van az átadáshoz.

Fejér Andor szólt még két programpontról, melyet Györfi Mihály javasolt hétfői sajtótájékoztatóján.

– A Csáklya úti híd építését a választási kampányban is ígérte a Szolnoki Többség, ám ez sem változtat azon, hogy egy ekkora beruházás tervezése rendkívül hosszú időszak, nagyjából két esztendő! A tervezés pályáztatási eljárása a végéhez ért, s ha minden problémamentes, akkor csak a kész tervek birtokban lehet elindítani a kivitelezési pályázati eljárást. Azaz ennek a hídnak az építése ezt a jelenlegi válságot nem fogja megoldani semmiképpen! Az ipari parki szabad területek eladása pedig lehetetlen, mivel nincs sajnos ilyen, ezért is nyitottunk új területet az Abonyi út mellett, ám ott még először a közművesítést kell megoldani.

Fejér Andor néhány fontos adatot is elmondott a szolnoki gazdaságról.

– A kormányhivatal tájékoztatása szerint Szolnokon eddig elsősorban a szolgáltató ágazat sínylette meg a veszélyhelyzettel járó korlátozásokat, ezen az ágazaton az építőipari beruházások nem segítenek most. Ha lehet enyhíteni a szigorításokon, akkor a most állás nélkül maradók is újból megtalálják a helyüket. Ebben pedig a kormányzat is segít, Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: aki a három hónapnyi munkanélküli ellátás után nem kap állást a gazdaságban, annak az állam fog ajánlani munkát.

Megosztás:

További hírek:

170 milliós támogatás

A szolnoki vízilabda és labdarúgás működéssel összefüggő üzemeltetési feladataira a magyar állam 170 millió forint

All Rights Reserved © 2020