A veszélyhelyzet óta először ülésezett a szolnoki közgyűlés

 

A veszélyhelyzetet követő első közgyűlésüket tartották a szolnoki képviselők csütörtökön. Az ülés kezdetén elismeréseket adtak át. Az év rendőre díjban részesült Csizmadia István törzszászlós, aki lassan három évtizede dolgozik rendőrként. A vasúti rendőrőrs járőrparancsnokaként az elmúlt esztendőkben a vasúti pályaudvarnak és környékének közbiztonsága volt a fő felelősségi területe. Az év tűzoltója ebben az esztendőben Busi János törzsőrmester lett. Busi János kilenc éve tűzoltó.

Ezt követően Miskolczi László alpolgármester tett fel napirend előtti kérdést a Tisza Szálló sorsával kapcsolatban. Arról érdeklődött, van-e reális esély arra, hogy a város vagy magánbefektető megvásárolja mostani tulajdonosától a hotelt.

Szalay Ferenc válaszában hangsúlyozta: dolgoznak rajta, hogy ismét a város gyöngyszemévé váljon ez az ingatlan.

– Senkinek nem érdeke, hogy a város turisztikai origójában levő épület így nézzen ki, de komoly összegbe kerülne a megvétele. A város így is sokat tesz azért, hogy a lakosság részesüljön a kifolyó gyógyvízben, amiért 2,5-3 millió forintot fizet évente – mondta, majd hozzátette, hogy a Kisfaludy-program keretéből lehetne forráshoz jutni a felújításra, amennyiben lesz olyan tulajdonos, aki saját erőt is képes hozzátenni ehhez. A polgármester azt is elmondta, hogy egyre több az érdeklődő a Kádár Cukrászda iránt is.

Dr. Füle István arról érdeklődött, hogy mit tesz a város a mostanában tapasztalt villámárvizek elvezetése érdekében.

Mint a válaszban elhangzott, a jelenlegi csatornarendszer egységesített, azaz a szennyvizet a csapadékvízzel együtt vezeti el, ezt kellene szétválasztani, ami hatalmas összegbe kerülhet. Addig is nagy erőkkel dolgoznak a probléma megoldásán, túl azon, hogy gyorssegélyt ajánlanak fel az érintett lakosoknak A Humán Igazgatóság munkatársai személyesen megkeresik az érintetteket, s ahol szükséges, ott rendkívüli segéllyel támogatja az önkormányzat a rászorulókat.

Magyarné Bede Marianna, a Víz- és Csatornaművek Zrt. műszaki igazgatója elmondta, hogy a rendszer szétválasztása mintegy 15-20 milliárd forintos költséggel járna. A helyzet nem egyszerű, ugyanis figyelembe kell venni, hogy a jelentős csapadékvízzel szintén jelentős mennyiségű szennyvíz távozhat, ami környezetvédelmi problémákat vet fel.

A járvány hónapjai jelentős mértékben befolyásolták Szolnok költségvetését. Szalay Ferenc polgármester elmondta, hogy 150 millió forintot fordított az önkormányzat a koronavírus-járvány miatti védekezésre. A kormány döntése értelmében 230 millió forint gépjármű adó kerül a várostól a központi költségvetésbe. Még nem tudni, mekkora bevételekre számíthat az önkormányzat, ráadásul az adófeltöltés szeptemberről jövő májusra tolódik.

– Már látható, hogy szüksége lesz Szolnoknak kormányzati segítségre. A városban működő cégek termelése várhatóan fél-, egy év után állhat vissza a járvány előtti volumenre – tette hozzá Szalay Ferenc.

A közgyűlés az előzetes egyeztetéseknek megfelelően módosította a a bizottsági struktúrát, megszavazta a “Szolnok város helyi klímastratégiájának kidolgozása” című projekt indítását, elfogadta többek között a Városfejlesztő Nonprofit Zrt. és a RepTár beszámolóját. Döntöttek a képviselők arról is, hogy a gyepmesteri szolgálat működését az NHSZ Zounok Kft-n keresztül biztosítja a város.

A város közgyűlése támogatta több pályázat indítását, így többek között az Üteg és Búzavirág szegregátumainak humán fejlesztését. Emellett jóváhagyták a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet között kötendő együttműködési megállapodást. A megállapodás alapján a fogvatartottak a város területén lévő illegális hulladéklerakók felszámolását, illetve a zöldterületek  karbantartását segítik.

Szó esett a lassan tíz éves gyaloghíd felújításáról is. Mint elhangzott, a „Tiszavirág” híd felvezető rámpájának mészkő burkolata több helyen sérült, felújítása halaszthatatlanná vált. A felújítás során a meglévő burkolat eltávolítására és új burkolat rögzítésére, valamint a tartószerkezet vízzárásának, vízszigetelésének vizsgálatára és javítására kerül sor mintegy 73 millió forintból.

Megosztás:

További hírek:

Szúnyogpánik

Ki nem találnád, de a legforróbb sztori manapság Szolnokon a szúnyoggyérítés kérdésköre. Nincs jó válasz,

All Rights Reserved © 2020