Tölgyes Anna és dr. Tolna Zsuzsanna kapta a dr. Kálmándi Mihály-díjat

Szolnok közgyűlése 1994-ben alapított díjat a városban az egészségügy területén kimagaslómunkát végző szakemberek munkájának elismerésére. A díj a városunkban hosszú időn keresztül áldozatos gyógyító munkát végző, kivételes szociális érzékenységgel rendelkező orvosnak, dr. Kálmándi Mihálynak állít emléket. A díj emlékplakettjét Pataky Béla szobrász- és grafikusművész formázta.

Az ünnepségen – amelyen részt vett Györfi Mihály és Miskolczi László alpolgármester is – Szalay Ferenc polgármester egy-egy virágcsokorral köszöntötte dr. Kálmándi Mihály lányát és unokáját.

Semmelweis volt az, aki rájött, hogy milyen komoly jelentősége van egy egyszerű kézmosásnak, és napjainkban ennek fontosságát újra tudatosítani kellett a koronavírus-járvány kapcsán. – emelte ki ünnepi beszédében Szalay Ferenc, aki elismerően szólt az egészségügyi dolgozók megfeszített és eredményes munkájáról az elmúlt hónapok során.

– A pandémia miatt kialakított védekezési szisztéma eredményesnek bizonyult, ehhez azonban szükség volt a társadalom egyes szegmenseinek együttműködésére. Szolnokon a város, a kórházak, az alapellátás, a lakosság, a védelmi bizottságba delegált szervezetek remek együttműködést alakítottak ki, köszönöm mindannyiuknak!

Ezt a munkát értékelni kell, hangsúlyozta Szalay Ferenc arra utalva, hogy az egészségügyben dolgozók munkáját a kormányzat félmillió forinttal ismeri el. Rámutatott, hogy a szociális ágazatban tevékenykedők is megérdemlik nem csak az erkölcsi, de az anyagi elismerést is, ezt fogja szorgalmazni dr. Kállai Mária, a térség országgyűlési képviselője is.

Végh Janka, a Széchenyi Gimnázium tanulójának szavalatát követően Dr. Tölgyes Anna főorvos és Dr. Tolna Zsuzsanna- belgyógyász főorvos, háziorvos, üzemorvosvehette át a Kálmándi Mihály-díjat Szalay Ferenc polgármestertől. Az ünnepséget a Bartók Béla Kamarakórus műsora zárta.

Dr. Tölgyes Anna főorvos

Dr. Tölgyes Anna 1980-ban szerzett diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, ahol 1984-ben aneszteziológia és intenzív terápiás, 1992-ben begyógyászati szakvizsgát tett. 2003-ban orvos-közgazdász, 2007-ben egészségügyi menedzser diplomát szerzett.

1995-ben lett a Hetényi Géza Kórház Intenzív osztályának főorvosa.

Tudományos tevékenységét számos előadás és szerzőként, társszerzőként több írásbeli közlemény tükrözi.

A Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben az ő kiváló koordinációjának és szakmai felkészültségének köszönhető az integrált minőségirányítási rendszer kiváló működése, a rendszer folyamatos fejlesztése.

Precíz, hozzáértő munkájával hosszú időn keresztül segítette és koordinálta az uniós pályázatok előkészítését, a nyertes pályázatok kivitelezését.

2008-tól volt orvosigazgató, illetve fejlesztési igazgató.

2014-2016 között ellátta a főigazgatói feladatokat, 2018-tól nyugdíjba vonulásáig orvosigazgatóként tevékenykedett.

Hivatása gyakorlására mindenkor a betegközpontúság, a nagyfokú szakmai igényesség, az empátia és a humanitás jellemző.

Orvosi tevékenységében mindig kiemelt helyet foglalt el a segítőkészség, a kollegialitás, tudásának és szakmai tapasztalatának átadása fiatal pályatársainak.

Dr. Tölgyes Anna megyénk egészségügyi ellátórendszerének köztiszteletben álló orvosa mind a kollégái, mind a betegek körében, munkájával hozzájárul az orvostársadalom erkölcsi tekintélyének és társadalmi elismertségének növeléséhez.

Dr. Tolna Zsuzsanna- belgyógyász főorvos, háziorvos, üzemorvos

Dr. Tolna Zsuzsanna Szolnok város szülöttje, aki első munkanapjától kezdve Szolnokon gyógyít.

Gyógyító munkáját a Hetényi Géza Kórházban kezdte 1984-ben. Több, mint 11 éven keresztül belgyógyászként dolgozott itt a rá jellemző maximális emberséggel, szakértelemmel. Elkötelezettség, kiváló szakmaiság, lelkiismeretesség, határozottság jellemzi a kezdetektől a mai napig munkáját.

Bármilyen beosztásban is dolgozott, dolgozik, munkáját mindig magas szintű szaktudással, alázattal, szorgalommal, odaadással végzi. Több szolnoki cég (Cukorgyár, Mezőgép, Közlekedési Felügyelet, MÁV) üzemorvosaként gyógyító munkája mellett nagy hangsúlyt fektetett a prevencióra is. Szolnok iparvállalatainak munkatársai mindig nagy tisztelettel voltak munkája iránt.

Külön kiemelendő a vasútnál betöltött szerepe. A szolnoki vasutas társadalom szeretett orvosát tiszteli benne. Az üzemorvoslás mellett éveken keresztül háziorvosi feladatokat is ellátott. Igazi családorvosként dolgozott.

A háziorvosi feladatok számára folyamatos törődést jelentettek, a megelőzéstől a gyógyításon keresztül foglalkozott felelősséggel a hozzá tartozó emberekkel.

A mai napig időt, energiát, fáradtságot nem kímélve, a betegeit maximális lelkiismeretességgel gyógyítja, megszervezi és végigkíséri az esetleges kórházi ellátásukat, figyelemmel követi a betegek állapotát a gyógyulási, valamint a felépülés utáni folyamatokat is.

Jelenleg a rendelőintézet főorvosa. Ahogyan élete minden állomásán, itt is maximális helytállással dolgozik. A betegei becsülik, tisztelik.

Hivatástudatára jellemző a folyamatos fejlődés igénye. Több szakvizsgája mellett rendszeresen szakmai képzéseken veszt rész, amelyet a munkájában hasznosít. Tudatos, széleskörű ismeretekkel rendelkező szakember.

A professzionalizmusa a betegekhez való viszonyában is megjelenik. Betegei szerint végtelen türelmes, gondos, kedves, ám határozott személyiség, akinek életvitele is példaértékű. Egészséges életmódjának a sport- különösen a tenisz- komoly része.

szolnok.hu

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020