Talpon maradás és fejlődés: ez a jövő évi költségvetés

Kállai Mária országgyűlési képviselő asszony sajtótájékoztatóján igazolta is a címben szereplő állítást. Mint mondta a tételek elfogadása mindig izgalmas, de most különleges helyzet van, s hogy azt jól kezelhesse az ország, a költségvetés a gazdaság újraindításáról, a munkahelyek megvédésről szól, a járványügyi készültség fenntartása mellett – mondta.

Életünk minden fontos területére több pénzt fordít az országgyűlés, mint korábban. Néhány példát is említett: szerepel a forintok között az a tétel, ami a tizenharmadik havi nyugdíj első részletét tartalmazza. A családtámogatás fontos tétele, hogy jövő nyártól a csecsemőgondozási díj már a az ifjú anyuka bruttó bérének száz százaléka lesz. A közszférában a bérek növelésére 390 milliárdot szánnak, a kisvállalkozói adó 11 százalékra mérséklődik. Szolnokot és környékét is érinti az, hogy 118 milliárddal több jut az önkormányzatoknak, mint korábban, terveztek beruházási pályázatokra is.

A munkahelyek megőrzésére, a vállalkozások támogatására a gazdaságvédelmi alap 2600 milliárd forintot kap.

A járvány további kezelésére létrehozott alap háromezer milliárddal számolhat, hiszen még nem szünt meg a koronavírus-járvány. A nyugdíjakra fordítandó tétel 3907 milliárd, ebben a tizenharmadik havi nyugdíj első üteme is benne foglaltatik.. Az oktatási kiadásoknál jóval kétezer milliárd fölötti összeggel számoltak a honatyák.

A képviselőasszony nagy vonalakban ismertette tehát a jövő esztendő felelős költségvetését, hozzátéve, hogy az ellenzék nem szavazta meg, de egyetlen igazán konstruktív javaslattal sem álltak elő az országgyűlésben.

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020