Élményt nyújtó, biztonságos játszóterek Szolnokon

A jászkun megyeszékhelyen jelenleg ötvenhárom játszótér várja a város apróságait. Ezekre saját erőből évente húsz millió forintot költenek, ami leginkább állagmegóvásra és szerény fejlesztésre elég.

A város pályázatokat nyújt be – mondta hétfői sajtóbeszélgetésén Fejér Andor alpolgármester a Moha utcai, jókora méretű játszótér bejáratánál. Most négy játszótér megújításába kezdenek, amire százhatvan millió forintot nyertek pályázaton, amihez a város hozzáteszi a maga szokásos húszmillióját. A munkákhoz mihamar hozzákezdenek.

Az alpolgármester azt mondta, hogy a szerdai közgyűlés minden bizonnyal jóváhagyja majd az elképzeléseket. Arra a kérdésre, hogy mi dönti el, melyik játszótér mikor kerül sorra, Fejér Andor azt felelte, hogy nyilvánvalóan ott kezdenek, ahol a legkevésbé jó állapotokat találják, de még ennél is fontosabb, hogy azon a környéken bőséggel legyenek „fölhasználók”, azaz gyerekek. A fölújítások a már meglévő játékokat is érintik természetesen, néhány újabb beszerzésére is gondoltak. A legfőbb cél, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen minden, a játszótéren található eszköz és játék.

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020