Indul a tanév ingyen tankönyvekkel

Ahogy mindenütt az országban, Szolnokon is elkezdődött a tanév az általános és középiskolákban kedden. Ugyanakkor az ingyenes tankönyvosztás is hozzátartozik az iskolakezdéshez, ami kedden Szolnok  iskoláiban is megkezdődött. Kállai Mária országgyűlési képviselőasszony a Fiumei Úti Általános Iskola tankönyvosztására köszönt be Rusvai Károly igazgatóhoz.

Ebben az iskolában ötszáztíz  diák veszi föl a tekintélyes könyvmennyiséget, hogy aztán segítségével nekivágjon az idei tanévnek. A képviselőasszony nagyra értékelte, hogy itt is (és másutt is a városban) jól fölkészült az iskola, az érkezők gyorsan hozzájutottak a jövendő tanulnivalót segítő csomaghoz. Mint mondta: nem lesz könnyű az idei tanév, amit a járvány erősen megnehezít. Az igazgató azt felelte, hogy fölkészültek a hagyományos tanévkezdésre, de ha romlana a vírushelyzet, ahhoz is tudnak alkalmazkodni az előző hónapok tapasztalatai alapján. A tankönyvek idejében érkeztek, volt elegendő idő a csomagokat évfolyamonként összeállítani. A képviselőasszonytól megtudtuk. hogy az állami költségvetésben erre 13,8 milliárd forintos a keret. Ezzel befejeződik a 2013-2014-es tanévben indult folyamat, amellyel felmenő rendszerben vezették be az ingyenes tankönyvellátást. A költségvetésben erre 13,8 milliárd forintot biztosított az állam. .

A köznevelésben országosan egyébként egymillió kétszázezer diák lépi át az iskolák küszöbét  kedd reggeltől, Szolnokon a szakképzési centrumhoz tartozó tagintézményekben kevés híján tizenkétezer tanuló kezdi az új tanévet. Mindegyikük ingyenes tankönyvcsomaggal vág neki az esztendőnek.

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020