Kerékpáron a bringás reggelire

Naná, hogy kerékpáron, hiszen éppen nekik szervezik Szolnokon ezt a kedves kis eseményt, amikor üdítővel, uzsonnás csomaggal várják a két keréken érkezőket. A megyeszékhelyen több tíz kilométer kerékpárút épült az évek alatt, a város minden pontjáról elérhető a belváros, a munkahelyek, az ipari park és városszéli bevásárlóközpont.

A jelenlévők igyekeztek távolságot tartani egymástól, használták az arcmaszkot, s ha netán valaki nem hozott magával, annak ajándékba adtak egyet.

Ahogy máskor is, most is ot voltak a rendőrség megbízottai, akik a bringák fő adatait följegyezték (gyártási szám, kerékméret, évjárat, egyéb fölszerelések stb.) és ezzel nyilvántartásba vették, ami lopás esetén megkönnyítheti az azonosítást.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is ott volt – ahogy eddig mindig – és a drótszamár környezetkímélő és egészséges voltát dícsérte. Mint mondta, a kerékpárutak elkészültek, jó ötven kilométernyit lehet tekerni rajtuk anélkül, hogy Szolnokot elhagyná az ember.

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020