Még az ezerkilencszázas évek legelején lelt otthonra a mai helyén a szolnoki művésztelep. A Zagyva-Tisza torkolatánál műtermes lakások, szép kert várták a betelepülőket, akik a város (akkor) csöndes részén alkothattak.
A sok esztendő nyomot hagyott az épületeken, rájuk fért egy valódi, pincétől a padlásig történő megújítás, aminek első és a legnagyobb lépése a műtermek, lakások teljes átigazítása, öntőműhely, szerény vendégszállás, megújított kiállítótér voltak, amiknek átadására számos szolnoki (köztük a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó) eljött dacára a hűvös. esős időnek és a járványnak. Rögtön tenném hozzá, hogy senki nem ódzkodott a szájmaszk használatától sem a sátorban, a szolnoki szimfonikusok kiváló Muszorgszkij interpretációja közben, sem a megújított régi bástya látogatásakor vagy a kiállítóteremben.
Szalay Ferenc polgármester köszöntőjében azt emelte ki, hogy lehet sokat költeni épületekre, berendezésekre, egy valami pénzen nem vehető meg: a művészet szeretete. Az hozta létre a múlt század legelején a festők és szobrászok otthonát a két folyó találkozásánál, azt tartja máig életben és a hozzá társuló kiváló környezet, az, ami most jócskán gazdagodott a maivá varázsolt műterem otthonokkal, kiállítótérrel, öntőműhellyel. A régi bástya afféle kilátótorony lett, fölülről nézhető a Tisza és a Zagyva találkozása
Volt félelem, hogy a mesés park megsínyli a modernizációt, de nem így történt. Az építők gonddal ügyeltek a fákra, bokrokra, hogy a kissé vadregényes hangulat megmaradjon.Nincs még teljesen kész a sok százmillióba kerülő fölújítás, hiszen folytatódnak a munkák. Az ásatásokat befedik, a közönség számára is láthatóvá és látogathatóvá teszik úgy, hogy a telep életét ne zavarják. Épül egy szálláshelynek alkalmas épület is a vendégművészek számára. Mindez a közeljövő tennivalója. A legfontosabb, hogy az alkotók visszaköltözhettek műteremlakásaikba és folytathatják a korábban kis időre megszakadt alkotómunkát.
