A nyeretlenség vesztesei

Nem az egyetlen próbálkozás volt, ami vereséggel ért véget. ’56 is megjárta a hatalom megítélésének útjait. Volt forradalom, aztán ellenforradalom, majd megint forradalom. Ma sem gondol azokra az időkre egységesen az ország. Nincs egység. Nincs egység ebben sem.

Valami nem lehet mérlegelés kérdése. Az pedig a szándék. A világpusztító eszme lehetséges legyőzése, de legalább megrendítése. Bármi áron. Az élet árán is. Ez volt ’56 néhány napja. A lehetetlen akarásáé.

Sokáig hallgattunk, nem beszéltünk róla, ebben gyáván volt egységes a nép, ebben legalább az volt és nem lehet, nem lehetünk rá büszkék. De legalább már kimondjuk így vagy úgy. Hogy az szabadságharc volt, ha kicsi is, ha sikertelen is, de a pusztító, gyilkos eszme alapjai szerényen bár, de megrendültek.

A mai hatvanas-hetvenesek megélték azt és élik ezt a mostanit, ami vértelen győzelme volt annak a réginek a nevében: ötvenhat nem volt mégsem hiába. A terv, a szándék ott maradt nemzedékekben: van másik élet ahelyett, amit a kommunista-szocialista elmeháborodás életnek titulált. ma szabadon élünk, szabadon beszélünk, gátjaink csak saját tökéletlenségeink, gyávaságaink, másképpen: megalkuvásaink. Ma nincs már szükség fegyverre, nincs szükség hősi barikádokra, csak maga magunk kisszerűségein kell úrrá lennünk.

Igen, ötvenhat megbukott a fegyverek árnyékában és a vereség még évekig sakkban tartotta Magyarországot, Közép-Európát. Úgy tűnt, hogy százak kivégzése, barikád-halála, a deportálások újra elnyomtak minden szabadság vágyat. De csak úgy tűnt. A valóság ez a mai világ. Ez a mai élet.

Igen, ötvenhat vesztés volt, vereség, az akkoriak nem nyerhettek, mégis megpróbálták. Hátha. Voltak már csodák. Akkor nem sikerült csodát tenni. Legalábbis azt hittük. Nem nyerhettek az akkoriak, súlyos veszteséggel élhetett tovább, akit életben hagytak. Megalázás, félresöprés, gúny jutott nekik és utódaiknak. És mégis. Emlékezni nem felejtettek el, ha titokban is, ha csak egymás között is.

Kaptunk tőlük valamit: lehet a vereség, a nyeretlenség is fölemelő. Az áldozatoknak, a veszteseknek köszönhetjük, hogy mégsem állt meg a világ azon a ponton, nem állt meg az élet a gyűlöletes kommunizmusban. A nyeretlenek, az áldozatok, a vesztesek mégis elhozták az új időket. Rajtunk múlik, miképpen élünk vele: gyűlölködve vagy egymásba kapaszkodva.

Kicsi ország népe vagyunk, néha tenger fájdalmaink,  veszteségeink túlságosan is ránk telepszenek. Emlékezni, az emlékezettel hálálni meg a régiek sorsfordító áldozatait, ez a mi dolgunk. Hálával emlékezni, példát venni, lelket erősíteni a mindennapok tennivalóihoz, ez a mi dolgunk. Ezt várják tőlünk az elődök. Feleljünk meg nekik. Legalább tegyünk egy próbát. Ők már megtették, amit kellett. Tisztelet nekik. (HZ)

Megosztás:

További hírek:

170 milliós támogatás

A szolnoki vízilabda és labdarúgás működéssel összefüggő üzemeltetési feladataira a magyar állam 170 millió forint

All Rights Reserved © 2020