TaxiD – egy cseppnyi nagyvilág Szolnokon

Előre bocsánatot kérek a taxisoktól, de én kifejezetten csípem az Uber-t. Tudom, a szabályok fölötti létezés inkorrekt, ebben igazat adok a hivatásos személyfuvarozóknak, de egyszerűen imádom az applikációs rendszerét, azt, hogy követhetem, hol jár a hozzám induló kocsi, hogy nem kell aggódnom a meglepetésszerű, előre tervezhetetlen végszámla miatt, szóval egyszerűen annyira mai, amennyire kell. Ha ritkán külföldre sodor az élet a kovidmentes időszakokban, akkor nagyvárosokban csak ezzel közlekedem. 

Éppen ezért örülök, hogy Szolnokot is elérte a modern kor szelleme, s felbukkant egy olyan taxistársaság a városunkban, amelyik engem a szó pozitív értelmében az Uberre emlékeztet. Már csak ezért is drukkolok nekik ezerrel: maradjanak talpon ebben a nehéz időszakban is.

TaxiD, ez a nevük. A közösségi médiában, konkrétan a facebookon szaladt az idővonalamra a hirdetésük. A név ötletes, szerethető, közel lopja magát az emberhez, na meg a jó dumák, poénos grafikák az agyamba égették magukat, úgyhogy kénytelen voltam kipróbálni.

Az applikáció könnyedén letölthető, nekem Apple telefonom van, így az Apple Store-ból simán és gyorsan “leszaladt” a készülékre, nem okozott gondot. Maga az alkalmazás egyszerű, mint a bot, minden érthető, a kocsi előre rendelhető, megadhatom, hogy kártyával, vagy készpénzzel akarok fizetni, úgyhogy kipróbáltam, s rendeltem egy kocsit. Időre, előre. Másnap kiálltam a házunk elé, s megérkezett az autó. Előtte érkezett a push.üzenet a telefonra, hogy érkezik az autó. És tényleg, ott volt. 🙂

Nem szépítem túl, pont olyan taxi volt, mint a többi, s éppen úgy vitt el, mint a többi. De mégis máshogy éreztem magam. Láttam, mikorra érünk oda, milyen útvonalon haladunk, előttem volt a cél, s tudtam, hogy tényleg abban az irányban megyünk, egyszóval amit akartam az új taxitól, azt megkaptam. Ja, van telefonos ügyfélszolgálat is, tehát annak sem kell lemondania a TaxiD-ról, aki nem a neten szereti intézni ezeket az ügyeket.

Előrebocsátom, nem vagyok egy taxizós típus, van saját kocsim. De ha ráfanyalodom, akkor nagyon tudom értékelni, ha a szolgáltató szeretne az én kedvemben járni. Sokszor azért döntök a séta, vagy egy haver segítsége mellett, mert egyszerűen utálom a várakoztatást, a nehezen elérhető diszpécsert, azt, hogy nem tudom, mikor érhet ide a megrendelt autó. A taxizás versenyképessége nekem ezen a ponton folyamatosan megkérdőjeleződik, s azt gondolom, ebben adott most a legtöbbet a TaxiD. Újra van hitem abban, hogy egy szolgáltató versenyezni akar értem azon a piacon, ahol csak a lehető legritkábban bukkanok föl ügyfélként. Tesz érte, hogy a digitális világot azért inkább szerető felnőttként ismételten higgyek a személyszállítás jövőjében.

És tényleg higgyék el, ebben egy mikronnyit sem számított az a tény, hogy olcsóbb volt a számla, mint amire vártam. Az csak amolyan elégtétel.  Szóval, hajrá srácok, mutassátok meg, hogy az ötletetek életképes, és Szolnokon sikeres tud lenni egy modern, fiatalos, friss taxiscég is! 

Megosztás:

További hírek:

170 milliós támogatás

A szolnoki vízilabda és labdarúgás működéssel összefüggő üzemeltetési feladataira a magyar állam 170 millió forint

All Rights Reserved © 2020