A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetsége egy új
kezdeményezést indított el „Fecskendőlánc” elnevezéssel, amely
december tizedikén, Kőtelken öltött testet.
A kezdeményezés lényege, hogy az önkéntes tűzoltó egyesületek
térítésmentesen adják tovább feleslegessé vált, de jó állapotú
gépjárműfecskendőjüket olyan önkéntes tűzoltóságoknak, amelyek még
hasznosítani tudják azt. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a szűkös
anyagi lehetőségekkel rendelkező egyesületek egyre modernebb
járművekhez jussanak hozzá; ezzel pedig erősödjön az adott térség
mentő tűzvédelme.
A „Fecskendőlánc” program december tizedikén indult el. A zagyvarékasi
Életjel Mentőcsoport Önkéntes Tűzoltóság ugyanis nemrégiben
Ausztriából vásárolt egy Steyr típusú gépjárművet. A Turi László
vezette tűzoltóság a korábbi autóját – egy, az 1970-es évek első
felében gyártott Magirust – öt évvel ezelőtt vásárolta meg és összesen
több mint ötszáz riasztást teljesített vele. Ez a gépjármű került
ünnepélyes keretek között a Kőtelki Önkéntes Tűzoltó Egyesülethez.
Ezzel azonban a kőtelkiek IFA fecskendője vált feleslegessé, amelyet a
Hajdú-Bihar megyei Fülöp község önkéntes tűzoltói kaptak meg.
Az ünnepélyes átadáson beszédet mondott dr. Kállai Mária országgyűlési
képviselő, aki a kezdeményezés jelentőségét méltatta. Ugyanígy
köszönetét fejezte ki Lovász Tibor kőtelki; valamint Hutóczki Péter
fülöpi polgármester is. Mindemellett a zagyvarékasi és kőtelki
egyesületek képviselőinek ajándéktárgyat adott át ebből az alkalomból
Sörös Tibor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetségének
elnöke.
Az önállóan beavatkozó kőtelki önkéntes tűzoltók ezzel a felajánlással
ezentúl még hatékonyabban tudják szolgálni nem csak településük, hanem
Tiszasüly, Csataszög, Hunyadfalva és Nagykörű biztonságát.