Valós segítség kell, nem politikai blöff

Gazdasági mentőcsomaggal állt a nyilvánosság elé Györfi Mihály alpolgármester, az MSZP szolnoki elnöke. A valahonnan különösen ismerős csomagról Tasnádi Zoltánnal, a közgyűlés Fidesz frakciójának vezetőjével beszélgettünk.

– Nekem is azonnal ismerőnek tűnt ez a csomag – erősítette meg gyanúnkat Tasnádi Zoltán. – Hazánk egyik leggazdagabb településének, Székesfehérvárnak a fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András jelentett be pár nappal korábban egy intézkedéscsomagot, a jelek szerint alpolgármester úr is olvasta.

Tasnádi Zoltán szerint a baloldali pártok országosan folyamatosan támadják a védekezés különféle intézkedéseit, s hangzatos ígéretekkel, fedezet nélküli pénzosztogatással igyekeznek hangulatot gerjeszteni.

– Sokan elmondták már: a járvány elleni védekezést egyetlen értelmes gondolattal sem segítő balliberális pártok kizárólag politikai haszonszerzést látnak ebben a helyzetben.

Györfi Mihály szépen berendezte az irodáját. Legalább a telefont bedughatták volna… 🙂

A frakcióvezető szerint ez pusztán politikai akció.

– A kizárólag politikai haszonszerzésben gondolkodók pontosan így cselekszenek, üzengetnek távolról. Alapvető helyzetben ezzel semmi probléma, de most, amikor egy valós járvánnyal és annak komoly gazdasági következményeivel küszködünk, ennek nincs itt az ideje. Ha megnézzük Györfi Mihály elképzeléseit, akkor rögtön látszik, mire is gondolok. 

A teraszdíj eltörlése tavaly, az első hullám után már működött, kormányzati rendelkezés volt egyébként! Most, mivel nincsenek még nyitva a vendéglátóhelyek, ugyebár nem releváns fölvetés. Munkahelyvédelmi alapról is írt az alpolgármester, ugyanakkor egyáltalán nem tisztázza, miért 30 millió forintban gondolkodik. Arra sem gondolt, hogy ha támogatni akarja az önkormányzati bérleményben lévő cégeket, akkor milyen feszültséget kelt az ágazatban, hiszen aki magáningatlant bérel, nem kaphatna belőle. Szóval ebből látszik, egy átgondolatlan politikai blöffről van szó csupán. Tasnádi Zoltán hozzátette: aggasztó, hogy az alpolgármester nem ismeri saját városát, ahol már működik egy gazdaságvédelmi program.

– Első körben 22 szolnoki pályázó több mint ötmillió forintnyi támogatást nyert el önkormányzatunktól még a tavalyi év végén, szóval működő támogatási rendszerről beszélünk, ami tökéletesen kiegészíti az állam által nyújtott bérjellegű segítséget. Új hír, hogy a kormányzat előre kifizeti a turizmusban és vendéglátásban tevékenykedő cégeknek a bértámogatást, tehát még megelőlegeznie sem kell ebben a nehéz helyzetben a pályázó vállalkozásoknak a fizetést. Világosan látszik, hogy az állam mellett lehetőségeihez képest a város is segít, inkább ebbe a munkába kellene bekapcsolódni valós ötletekkel, nem pedig politikai üzengetéssel kelteni azt a látszatot, mintha semmi sem történne ezen a téren.

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020