Belharc? Saját alpolgármesterét üti az ellenzék

Azt már megszoktuk, hogy az ellenzéki pártok a parlamenti képviselőjelölti helyért egymást is meg tudnák fojtani egy kanál vízben. Ebbe a folyamatba tökéletesen illeszkedik a hírek szerint Szotyori-Lázár Zoltán, és a balliberális házi újságírója, Tóth András által szerkesztett Kimondott Szolnok nevű Facebook-portál. Ugyanis ütik-vágják benne a városüzemeltetést, aminek felelőse alpolgármesterként történetesen Miskolczi László, a DK szolnoki városi elnöke.

Az a kérdés, hogy mikor jönnek majd rá a cikkek szerzői, hogy minden írásukkal bizonyítják Gyurcsány Ferenc szolnoki helytartójának, Miskolczi Lászlónak a totális alkalmatlanságát. Ezúttal a temető állapotát illették kritikus szóval, lelkesen emlegetve azokat a cégeket, melyekhez jogilag tartozik a temetőkert rendben tartása. Persze kihagyták belőle a fő felelőst, Miskolczit!

Azért néhány kérdés még tisztázásra vár. Tudják egyáltalán Szotyoriék, hogy Gyurcsány emberébe rúgnak bele oly lelkesen? Ha igen, akkor várhatják a pofont előbb-utóbb. Ha nem, nos, akkor szimplán csak politikai vakságban szenvednek, s elfelejtették: nem játszhatják az előkelő idegent, merthogy az általuk támogatott politikai oldalnak komoly felelőssége van a városüzemeltetés területén. Persze a felelősség nem az ő kedvenc szavuk, gyalázkodni, vádaskodni, rombolni sokkal jobban szeretnek. Merthogy CSAK ehhez értenek.

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020