Az idei egyetlen belpolitikai produktuma az ellenzéknek az előválasztás. A baloldali pártok óriási reményt fűznek ehhez a sokak által komédiának tartott színjátékhoz, merthogy a legtöbb helyen már pontosan tudható, kit is indít Gyurcsány Ferenc. Ehhez képest a hivatalos szavazás kezdete akkora bukta, hogy belezengett a nem túl acélos alapokon álló “baráti politikai szövetség” is.
Csak gondoljunk bele: hónapok óta másról sem szólnak, mint arról, ki a legjobb jelölt, kinek kellene legyőzni helyben a Fideszt. Gondosan felkészültek az első alkalommal megtartott előválasztásra, erre puff, azonnal szétesik a nem túl bonyolult informatikai háttér. Első lelkesedésükben még a végeláthatatlan tömegekre fogták az egészet (jelentjük Szolnokon biztos nem okozott zavart a sok-sok Gyurcsány-fanatikus jobbikos és dékás, meg emeszpés és momentumos). Aztán kiderült, ez annyira nem jó duma, merthogy senki nem hiszi el, még ők sem. Így aztán jött a tuti: Orbán és a Fidesz fél! Sőt, retteg! Ezért aztán kormányzati hekkeléssel állunk szemben, mi más is lehetne a végső összegzés?!
Még belegondolni is szörnyű, mi lenne, ha ez a felkészületlen, gyülevész banda valódi feladatot és igazi felelősséget kapna. Persze előbb el kellene jutni odáig, hogy összeszámolják azt a párszáz szavazatot, ez még csak megy nekik. Vagy mégsem?! Olyan jó kis gagyi előválasztás ez, ha van egy piciny szerencsénk, legalább a sátrakat föl tudják majd állítani. 🙂