Gulyás Gergely: a polgári oldal erősebb, mint korábban!

Egyszerre érkezett Szolnokra a CÖF Gyurcsány-kamionja, a saját országának polgárait megverető bukott miniszterelnök felesége, Dobrev Klára, valamint Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter.

Persze attól nem kellett tartani, hogy a Gyurcsány-családot a hatalomba visszajuttatni szándékozó Dobrev megnézi férje rémtetteit, elment viszont oda Gulyás Gergely, akinek most volt ideje először megtekinteni a látványos és egyben döbbenetes utazó kiállítást.

A miniszter egyébként a Tisza-parti estéken dr. Kállai Mária parlamenti képviselő és Szalay Ferenc polgármester vendégeként előadást is tartott a Galéria Étterem emeleti termét zsúfolásig megtöltő hallgatóságnak.

A jövő tavaszi választás tétje talán minden korábbinál nagyobb, a bő egy évtized alatt közösen elért eredmények megőrzése, valamint azok európai képviselete – mondta Gulyás Gergely.

Persze ezek nem maguktól értetődőek: ha a baloldal kerül hatalomra, újra járhatunk úgy, ahogy 2006-ban és az azt követő években jártunk – tette hozzá. 
    

A miniszter szólt arról is, hogy bő fél évvel a voksolás előtt minden kutatás azt mutatja: ma a polgári oldal erősebb, mint korábban bármikor, az, hogy az ellenfél egyébként a szélsőjobbtól a szélsőbalig, a náciktól a kommunistákig összefogott, nem változtat ezen, sőt, talán hozzá is járul a kormánypártok erejéhez. 

– Az ellenzék sok szereplőből és egy pártból, a DK-ból áll. Gyurcsány Ferenc visszaszerezte korábban elvesztett pozícióját a baloldalon és csak remélhetjük, hogy amíg a korábbi miniszterelnök irányítja, addig a magyar baloldal nem fogja visszaszerezni a kormányzás lehetőségét hazánkban – magyarázta a miniszter.

Ez a baloldal ma rosszabb állapotban van, mint amikor annak idején csődbe vitte az országot, hiteles és kormányzóképes személyeket sem tud felmutatni.

Előadásában Gulyás Gergely beszélt a polgári kormány munkájáról is.

– Gyurcsány Ferencék csődkormányzása után 2010-re számtalan olyan adóssága halmozódott fel a rendszerváltozásnak, mely gyökeres orvoslást kívánt. A gazdasági világválság idejére Magyarország lényegében csődbe ment, kizárólag azért maradt működőképes, mert 2008 őszén az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól 14,5 milliárd euró hitelt kapott.
Szeptember 17-én volt az őszödi beszéd 15. évfordulója, azóta nyilvánvaló, hogy a baloldal számára történelmi hagyaték: az ország sorsa soha nem fontos, csupán saját hatalmuk az.

Ilyen előzmények után 2010-ben 55-ről 83 százalékra nőtt államadósságú országot vett át a Fidesz-KDNP, nehéz örökséggel kellett megkezdeni a kormányzást, és ezzel a nehéz örökséggel kellett egyszer és mindenkorra szakítania.

A miniszter felidézte: a következő két év nehéz volt, de megtörténtek azok a változtatások, melyekre szükség volt a koronavírus-járványig tapasztalt töretlen növekedéshez, fejlődéshez, melyek a rendszerváltás utáni legjobb évekhez vezettek Magyarországon. 

Az eredményeket sorolva megemlítette: több évben 5 százalék körüli növekedést értünk el, és korábban elképzelhetetlen fejlesztések valósultak meg, miközben a bérek is addig példátlan mértékben növekedtek.

– Eközben a kormány bevezetett egy Európában egyedülálló családtámogatási rendszert, a munkanélküliség időszaka után a korábbi 12 százalékról 3 százalék körülire csökkent az állástalanok aránya és 66 százalékra az államadósság.

Eközben olyan nehéz helyzetekkel kellett megküzdeni, mint a migrációs hullám, melyet Magyarország erős európai ellenszélben is olyan sikeresen kezelt, hogy azóta a korábban elítélt módszerek egy jelentős részét a tagországok közül is sokan átemelték politikai gyakorlatukba.

Ezek ismeretében kell felkészülnünk a lehető legjobban a választásokra, mert egy dologgal nem tud a hazai baloldalt támogató Brüsszel mit kezdeni, ez pedig a magyar emberek akarata.

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020