Pofont kapott a gyűlöletoldal

Próbálkozik az ellenzéki gyűlöletkampány fő szolnoki felelőse, a Kimondott Szolnok portál. Próbálkozik ott is zavart kelteni, botrányt kiáltani, ahol nincs miért. Az ellenzéki képviselők közül többen is megerősítették már egymás közötti közösségi médiás vitáikban, hogy ezért a portálért Szotyori-Lázár Zoltán szolnoki Jobbik-vezér, valamint házi újságírója, Tóth András felel, eddig ezt ők maguk sem igyekeztek cáfolni. Nos, András és Zoltán barátunk most saját késükbe szaladt bele, simán lebuktatták magukat, hogy nem ismerik a város egészségügyi rendszerét. Fogalmuk sincs róla, hogy az iskolafogászat elsősorban a gyerekek fogászati szűrését végzi, a kezelést az úgynevezett vegyes (felnőtt és gyerek) körzetekben végzik el. Erről posztoltak, reménykedve, hátha valami nem működik jól.

Pedig csak kérdezniük kellett volna, például a két ellenzéki alpolgármestert. Mondjuk, akár Győrfi Mihályt (MSZP), akár Miskolczi Lászlót (DK) faggatják, sokat nem segített volna. Szerencsére a körzeti rendszerek működtetéséért, kialakításáért felelős, korábbi humán igazgató, dr. Versitz Éva vette a fáradtságot, s hozzászólásban leírta: semmi gond nincs.

Idézünk ebből:

„A gyermekfogászati körzetben prevenciós munka folyik: szűréseket végeznek és a rendelőben elsősorban olyan beavatkozásokat végeznek, amelyekre a szűrővizsgálatról hívják be a gyermekeket, természetesen szülői kísérettel. 

A szűrővizsgálatok történhetnek a rendelőben vagy pedig a köznevelési intézményben meghatározott feltételekkel.

Amennyiben 18 év alatti gyermek fogászati kezelésre szorul, annak elvégzése a vegyes fogorvosi praxisban kell, hogy megtörténjen. Természetesen mindezek ellenére több gyermekfogász szülői kérésre elvégzi a beavatkozást, de az nem az ő feladatuk.

….

Mellékelek továbbá egy linket, amely abban segít, hogy meghatározott közterülethez tartozó háziorvosi körzetek elérhetőségét megmutatja. 

Talán erről is tájékoztatni kellene az embereket, kedves Kimondott Szolnok, nem?”

Tökéletes válasz, a végére egy kiváló kérdéssel. Tényleg, miért nem próbálnak utánanézni a dolognak? Kétségünk ne legyen, egyszerűen azért, mert azzal nem tudnának ártani. Szomorú, de ők így működnek. Most az élet, meg egy kiváló szakember csúnya pofont tartott eléjük, ők meg lazán beleszaladtak. 

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020