Hadházy majdnem húszmillióval gyarapodott egyetlen év alatt

Hadházy Ákos, a Fideszt, az LMP-t, majd a Mindenki Magyarországa Mozgalmat megjárt, jelenleg független és most éppen a Momentumba tartó képviselő vagyona 2021-ban a semmiből nőtt milliókkal, de továbbra sem derült ki a nyilatkozatából, hogy mekkora összeget vett ki a cégéből.

Hadházy Ákos független képviselő 2022-es vagyonnyilatkozata alapján tulajdonosa egy 5000 négyzetméteres fácánkerti szőlősnek. 2018-ban vásárolt egy szekszárdi 140 négyzetméteres lakást, ennek felerészben a tulajdonosa. Az egy évvel korábbi vagyonnyilatkozathoz képest hiányzik egy 160 négyzetméteres lakás, amelynek felerészben volt tulajdonosa. Hadházy még 2017-ben lízingelt egy Skoda Kodiaqot, valamint 2015-ben vásárolt egy Trabant kombit. 2020-ban pedig vásárolt magának egy VolksWagen Caddyt.


Míg 2020-ban semmilyen megtakarítása nem volt a politikusnak, addig 2021-ben már 6,3 millió forintja lett államkötvényben. Mindezek mellett forintban 3,9 millió, míg devizában 5,8 millió forintnyi követelése volt egy pénintézettel szemben. Jól kivehető tehát, hogy a rendelkezésére álló pénzvagyona óriásit nőtt 2020-hoz képet. Míg 2020-ben Hadházy 11 milliós hiteltartozással rendelkezett, addig ez tavalyra 9,5 millióra csökkent.

2020-ban sem maradt “mikroadományok” nélkül: most 7,6 milliónyit kapott, amit azzal magyarázott, hogy ezek “adományok a korrupció és propaganda-ellenes tevékenység folytatásához, és az előválasztási kampányra”.

100 százalékban tulajdonosa a Hadház-Vet Kft.-nek, ennek nyereségéből 50 százalékban részesedik. Sajnos az nem derül ki a nyilatkozatából, hogy tavaly mennyi volt ez a nyereség.

Forrás: bennfentes.hu

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020