Ismét nagyot alkotott a szolnoki Gyurcsány

Háttérbe húzódva folytatta gyűlöletkampányát a szolnoki ellenzék Gyurcsány Ference, az elvileg jobboldali jobbikos, dr. Szotyori-Lázár Zoltán. Nagy utat járt be a Fidesztől a liberális pártszövetségig, de ez legyen az ő személyes problémája. A közélet légkörét jelenleg a szolnoki Jobbik (a szervezet nyomokban talán még létezik) elnökeként mérgező ügyvéd sokat tett azért, hogy az általa oly előszeretettel képviselt, gyűlöletről, mások megalázásáról szóló politizálás az ellenzéki pártokkal összemosódott városunkban.

Szotyori valamiért szentül hisz a totális összefogásban, s ebben nem ismer tréfát. Hála neki, ugyanis ezzel a szemléletével kulcsszerepet vállalt a 2019-ben Szolnokon egész jó pozíciókat szerző ellenzéki összeborulás totális szétverésében.

Cikkünk bevezetőjében nem véletlenül hívtuk őt a szolnoki ellenzék Gyurcsány Ferencének, merthogy a háttérben állva sorra osztogatja egyre működésképtelenebb tanácsait, miközben hullanak körülötte az emberek. De ő marad, pont, mint Gyurcsány.

Ténykedése kimerül a gyalázkodásban, ebben kiváló partnere az egykori újságíró (a Magyar Narancsnak írt pártaktivista jelentéseket nem tekintjük újságírásnak), Tóth András (valami ellenállhatatlan vágytól vezérelve most T. Tóth Andrásnak hívja magát). Ők ketten a Kimondott Szolnok oldalon egymást alulmúlva sértegettek mindenkit, akit éppen kedvük tartotta. Persze a most végetért kampányban dr. Kállai Mária volt célkeresztben. Innen is nagy elismerés képviselő asszonynak, hogy méltósággal viselte a kapott mocskolódást!

A legszomorúbb, hogy Sziráki Pál ezt hagyta, persze ezen nincs mit csodálkozni, aki Gyurcsány Ferenc csapatába áll be, attól sok jóra, emberire nem számíthatunk.

Szotyori-Lázár Zoltán többet és jobbat nem tehetett volna, mint hogy szorgalmasan végezte áldásos gyurcsányista munkáját: gyalázta az ellenfelet minősíthetetlen stílusban, ám nem fordított szinte semmit a jelöltjük építésére. Persze ez legyen az ő gondja.

Érdekességképpen ezt a listát érdemes megnézni, tekinthetjük Szotyori-Lázár referenciájának:

Szolnoki Többség – szétesett.

Radócz Zoltán – kibukott a szolnoki közéletből.

Fajcsák Károly – kilépett a Szolnoki Többségből

Ligeti József – kilépett a Szolnoki Többségből

Galló György – kilépett a Jobbikból.

Sziráki Pál – elbukta a tuti nyerőnek tartott körzetet.

Szóval Zoli bizony még kabalának sem jó.

Nekünk pedig egyetlen feladatunk van csupán, megköszönni Szotyori-Lázár Zoltán aktív részvételét, s kívánjuk neki, hogy Gyurcsány Ferenchez hasonlóan még sokáig dolgozzon együtt ellenzéki „barátaival”. Amíg ugyanis ő a szolnoki közélet része, s amíg a benne lakó rosszindulatot és mocskot minduntalan szét akarja szórni a nagyvilágban, addig rombolni fogja a balliberális oldal politikai esélyeit. Úgyhogy Zoli! Ez most nem ellened szólt, hanem érted, mert mi ragaszkodunk hozzád!

Megosztás:

További hírek:

All Rights Reserved © 2020