Bővül a kerékpárút-hálózat Szolnokon és környékén

Bővül a kerékpárút-hálózat Szolnokon és környékén, a nyár végére elkészülő beruházásra az önkormányzat 740 millió forint támogatást nyert el a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) pályázatán – közölte a város polgármesteri hivatalának fejlesztési igazgatója az MTI-vel. Baranyiné Sárközi Erika elmondta: csaknem 3 kilométeren épül új szakasz a meglévő, mintegy 50 kilométeren felül. Hozzátette, a […]

Erősödő szolnoki székhelyű vállalkozás

Átadták a mezőgazdasági gépek értékesítésével foglalkozó Magtár Kft. szekszárdi telephelyét szerdán, a létesítményt a szolnoki székhelyű családi vállalkozás 200 millió forintos beruházással hozta létre. Tóth János tulajdonos-ügyvezető az MTI-nek elmondta: a cég harmadik telephelyét az MNB növekedési hitelprogramjának segítségével építették. Az 1989-ben alapított társaság a tavalyi 6,7 milliárd forint után idén 7,8 milliárd forint nettó […]

Szolnok az új fejlesztési régió kapuja

Új szintre helyezné a kormányzat, valamint négy megye és megyeszékhely egy térség fejlesztési rendszerét. A Kreatív Régiók – határtalan fejlesztés címet viselő programmal Szolnok, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, valamint a hozzájuk kapcsolódó négy megye részvételével egy Magyarországon egyedülálló fejlesztési régió alakult.  Az erről szóló megállapodást hétfőn írta alá a négy nagyváros polgármestere, illetve dr. Palkovics László, innovációs […]

Átadták a fölújított Jász és Nagykun termeket a megyeházán

Érték és hagyományőrzés: a megye egyik legpatinásabb épületében, a megyeházán a közelmúltban felújították, pénteken pedig átadták a Jász és Nagykun névre keresztelt termeket. Az átadáson elénekelték a jász himnuszt és elhangzott a kun miatyánk. Jászok, kunok és szolnokiak élnek harmóniában ebben a páratlan természeti szépségekkel, gazdag hagyományokkal rendelkező megyében, melynek legfontosabb döntései itt, ebben az […]

Forgalomba állt a MÁV saját gyártású első belföldi IC+ kocsija

Forgalomba állt a MÁV első, saját gyártású, belföldi forgalomra szánt másodosztályú InterCity (IC+) kocsija csütörtökön. Az utasok a Déli pályaudvarról Zalaegerszegre közlekedő Göcsej InterCity járaton utaztak először az új járművön, amely Szolnokon készült. Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára a vonat indulása előtt tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a magas szolgáltatási […]

Útfelújítás miatt lesznek lezárások Szolnokon

Február 12-én szerdán megkezdődik Szolnokon a dr. Sebestény Gyula út felújítása a Városmajor út és a rendőrség közötti szakaszon.A közmű- és útépítési munkák miatt február 12 –től félpályás forgalomterelést vezetnek be. Ez idő alatt az utcában lakó ingatlantulajdonosok a gépjárműveikkel nem tudnak az utcán parkolni, erre a környező utcákban lesz lehetőség.Kérik az érintettek megértését és […]

Átadták az M4-es autóút Üllő és Albertirsa közötti 30 kilométeres szakaszát

Átadták az M4-es autóút Üllő és Albertirsa közötti 30 kilométeres szakaszát pénteken. A kétszer kétsávos út nettó 52 milliárd forintból készült el – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Üllőn. Mosóczi László közölte, hogy a 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelynek nagyobbik részét, a […]

Csaknem egymilliárdos McHale fejlesztés

Csaknem egymilliárd forintból fejlesztette – 50 százalékos európai uniós támogatással – a mezőgazdasági gépgyártást Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében a szolnoki székhelyű McHale Hungária Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Kft. (McHale Hungária Kft.) vezette konzorcium – tájékoztatta a konzorciumvezető az MTI-t. A közlemény szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében 50 százalékos támogatási intenzitással támogatott […]

Felújítják a szolnoki szociális és fejlesztő központot

Mintegy 236 millió forint felajánlás érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. elnevezésű adventi pénzadománygyűjtésén. Tavaly a szervezet 24. alkalommal indította el országos adventi pénzadománygyűjését. A szeretet.éhség mottójú felhíváshoz mintegy 700 ezren csatlakoztak. Az adománygyűjtés fókuszában ugyanakkor most sem az ajándékozás, hanem a segélyszervezet egész éves szegénység elleni küzdelme állt, amelyet országos intézményhálózatán keresztül folytat az év […]