Csökkent az ellenzéki pártok támogatottsága

Csökkent az ellenzéki pártok támogatottsága, mert a koronavírus-járvány elleni védekezésben nem működtek együtt a kormánnyal – mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője hétfőn az M1 aktuális csatornán. Deák Dániel szerint az ellenzéki politikusok hamis állításokkal azt a látszatot próbálták kelteni, hogy nem sikeres a járványkezelés, mert azt akarták, hogy a kormánypártok helyett ők profitáljanak […]
A kommunizmus áldozatai előtt tisztelegtek

Mióta kimondható, hogy nincs különbség a fasizmus és a kommunizmus diktatúrái között, azóta munkált itthon, hogy a meggyötört álodzatokra emlékeznie kell az élőknek. Ezt teszik esztendőnként a Tisza szálló falán elhelyezett emléktáblánál a szolnokiak. Húsz éve tehetik, a rendszerváltás után erről a kegyeletről sem feledkeztek meg az országgyűlésben. Kómár István plébános az Ökumenikus Lelkészkör nevében […]
Másfélszáznál több diákolimpiai bajnoka van Szolnoknak

Számtalan sportágban végeztek élen a tavalyi diákolimpiai küzdelmekben a szolnoki általános – és középiskolások. Nyertek aerobikban, karatéban atlétikában, az evezés különböző ágaiban, fit kidben és úszásban, strandröplabdában, kajak-kenuban, lábtollban, országúti kerékpárban, de asztaliteniszben, fekvenyomásban, kosárlabdában is élen végeztek a szolnoki diákok. A győztesek másfél százan voltak az elmúlt idényben. Kemény munkával érték el a sikereket, […]